Pesti Srácok

"Kutyakomédiává fajuló, soha véget nem érő eljárás" Brüsszelben

null

A magyar jogállamiság helyzetével foglalkozó európai uniós tanácsi meghallgatás egy kívülről irányított kérdésekből álló eljárás, amelynek keddi ülése folyamán bebizonyosodott, hogy bizonyos érdekcsoportok meg akarják osztani a tagállamok közötti egységet – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben, kedden. Közben az Európai Unió igazságügyi biztosa, a belga Didier Reynders azt hangsúlyozza, hogy az uniónak minden eszközzel fel kell lépnie az uniós értékek betartása érdekében.

Az Általános Ügyek Tanácsában a Magyarországgal szemben indított, 7-es cikk szerinti eljárásról folytatott meghallgatást követően Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel és Kovács Zoltánnal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárával közösen tartott sajtótájékoztatóján, magyar újságíróknak nyilatkozva Varga Judit azt mondta: Európát felosztották jó és rossz tagállamokra.

– tette hozzá.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta a miniszter. Elmondta azt is, hogy a meghallgatáson kérdezők száma azt mutatja, hogy egyre alacsonyabb az érdeklődés a boszorkányüldözésnek nevezhető politikailag motivált eljárás iránt. Mivel az eljárásnak nincs értelme, az ülésen azt javasolta kollégáinak, hogy térjenek vissza arra a korábbi, Belgium és Németország ajánlotta javaslatra, amely kölcsönös tiszteleten alapuló, kormányközi egyeztetéseket javasol mindenfajta, jogállamisággal összefüggő aggály felvetődése esetén.

– húzta alá az igazságügyi miniszter.

Palkovics László a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a meghallgatáson sem a magyar felsőoktatás, sem a magyar kutatási tevékenység nem érdekelte a kérdezőket. Szavai szerint mindez azt bizonyítja, hogy "egy jogi eljárás tanúi vagyunk".

– mondta.

– tette hozzá a miniszter.

Kovács Zoltán a sajtótájékoztatón kijelentette: a meghallgatáson nyilvánvalóvá vált, hogy Frans Timmermans, az Európai Bizottság ügyvezető alelnökének vezetésével Soros György emberei az új Európai Bizottságban is ott vannak. Az ülést "teljesen értelmetlen, sehova nem vezető megbeszélésnek" nevezte, elmondása szerint ugyanis a kérdezők nem voltak kíváncsiak a tényekre és arra sem, hogy milyen körülmények között folyik a kormányzás Magyarországon.

– közölte.

Az uniós biztos azt is kijelentette, hogy a jövő év elején mindenképpen el szeretne látogatni Magyarországra és Lengyelországba is.

– mondta Reynders. Věra Jourová, az értékek és átláthatóság uniós biztosa fontosnak nevezte, hogy az EU tagországai megvitassák a lengyelországi és a magyarországi helyzetet. Hangsúlyozta: a párbeszéd nagyon fontos ahhoz, hogy megértsék, mi történik a két országban. Michael Roth európai ügyekért felelős német miniszter nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy a jelenlegi magyar jogalkotási kezdeményezések arra utalnak, hogy a jogállamiság helyzetét tekintve a helyes irány helyett visszaesés fordulhat elő. Kijelentette: a szövetségi kormány attól tart, hogy a jogállamiság tovább romlik Magyarországon.

– mondta Roth.

– tette hozzá a német miniszter.

Az Európai Bizottság szokásos déli sajtótájékoztatóján újságírói kérdés hangzott el arról, hogy Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára Twitter-üzenetében az Európai Unió tanácsát "Soros kórusának" nevezte. Eric Mamer, az uniós bizottság vezető szóvivője válaszában kijelentette: az uniós tanács semmiképpen sem nevezhető "kórusnak"; az ilyen kijelentésekért azok felelősek, akik részéről azok elhangzottak. Kovács Zoltán azonban nyilvánvalónak nevezte, hogy úgy az Európai Bizottság, mint az EU-tagállamok, illetve az unió soros elnökségét betöltő Finnország részéről feltett kérdések mögött a "Soros-féle civil szervezetek előre megírt kottája" található.

– tette hozzá Kovács Zoltán.

Forrás: MTI; Fotó: Kovács Zoltán Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.