Pesti Srácok

Letartóztatták a győri késelő diákot – fennáll a szökés veszélye a bíróság szerint

null

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a gyanú szerint a napokban egy győri szakközépiskolában késsel támadt a tanárára – írja a hvg.hu. A bíróság szerint fennáll a szökés veszélye.

A bíróság a megalapozott gyanú fennállását megállapította és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését indokoltnak látta – írták. A bíróság határozatának indokolása szerint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. A bíróság megállapította továbbá, hogy a letartóztatás elrendelésének törvényi feltételei közül az eljárás nehezítésének veszélye is fennáll, különös tekintettel a tanúk befolyásolásának lehetőségére. A fiatalkorú gyanúsított letartóztatását egyéni elhelyezés keretében foganatosítják. A döntés végleges.

Egy fizikatanárnőt késeltek meg Győrben, az 51 éves áldozatot egy késsel szúrta hátba a fiú. Az Indexnek a helyszínen a szakközépiskola több diákja is azt állította: a fiatal már az óra elején megmondta, hogyha hármast kap a dolgozatára, leszúrja a tanárt. Amikor tényleg hármast kapott, meg is tette. A megtámadott tanárnőt megműtötték, néhány nap múlva hazaengedhetik. A Bors magazin szombati számában azt írja, erős fájdalmai mellett gyötrő lelki traumával kell megküzdenie a győri Jedlik Ányos szakgimnázium tanárnőjének.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.