Pesti Srácok

Óbudán is megjelentek a pikói módszerek: a szoci polgármester személyesen cenzúrázta ki a kerületi lapból az elődje karácsonyi jókívánságát

Óbudán is megjelentek a pikói módszerek: a szoci polgármester személyesen cenzúrázta ki a kerületi lapból az elődje karácsonyi jókívánságát

Józsefvárosban már adott egy kis ízelítőt a haladó baloldalunk abból, mit is értenek a sokat emlegetett független és szabad sajtó alatt, a know-how pedig vörös pestisként terjed: már Óbudán is megjelent a legprimitívebb kézivezérlés és cenzúra. Az új polgármester, a szocialista Kiss László letiltotta az előző polgármester, Bús Balázs karácsonyi köszöntőjét, amit fizetett hirdetésben szeretett volna eljuttatni a kerület lakóihoz.

A Pikó András által személyesen függetlenített és felszabadított józsefvárosi újság sorsa úgy alakult, hogy első lépésben kinevezte a 168 Óra című szélsőbalos heccmagazin volt főszerkesztőjét, aki a szélsőbalos aktivista, a Magyarországot elítélő uniós jelentésekhez hazugságokat szállító Polyák Gábor szakértői útmutatása mellett összehozott két lapszámot, ami minden volt, csak szabad és független nem. Az első számban a vezetőért, a kerület Nagy Kormányosa iránt rajongtak, minden szögből lefotózták, alákérdeztek, a maradék helyet pedig az ellenzékbe szorult helyi Fidesz rágalmazásával töltötték ki. A második lapszámban már megszólaltatták a helyi ellenzék képviselőjét is, csak a kérdéseket és a válaszokat utólag átírták és hazug kommentárokat fűztek hozzá, ami a tankönyvi példája a manipulációnak, abból is a sztálinista magasiskolára.

Vörös Pikó, vezesd a harcot, Óbuda, felelj neki!

Óbuda frissen megválasztott szoci polgármestere, Kiss László a jelek szerint elirigyelte kollégájától a vörös színekre optimalizált függetlenséget és szabadságot: személyesen tiltotta meg, hogy a karácsonyi lapszámban megjelenhessen Bús Balázs, korábbi polgármester köszöntője, amit fizetett hirdetés formájában kíván közreadni a kerületi újságban. Mert a sajtó függetlensége és szabadsága már Óbudán is a baloldal elvtelen kiszolgálását jelenti a Budapesten sajnos többséget szerző szélsőségeseknek.

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.