Pesti Srácok

Orbán Viktor Tokióban: Magyarország és Japán érdekelt egymás sikerében

null

Magyarország és Japán érdekelt egymás sikerében – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, Tokióban. A kormányfő japán partnerével, Abe Sinzóval egyeztetett, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: Japán sikere nekünk fontos, mert Japán a legnagyobb ázsiai befektető Magyarországon. Minél sikeresebb lesz Japán, annál nagyobb összegben fektethet be Magyarországon – mutatott rá. Hangsúlyozta: japán kollégája biztosította, hogy Japán is érdekelt Magyarország sikerében, ezért támogatja, hogy modern technológiai beruházások érkezzenek Magyarországra. Közölte: a megbeszélésen áttekintették a világ katonai, biztonsági és gazdasági átalakulásának nagy kérdéseit.

Abe Sinzó azt mondta, hogy a magyar-japán kapcsolatok különlegesek, "van lelki tartalmuk is". Felidézte, hogy 1990-ben ott volt a magyar parlamentben, amikor át kellett alakítani Magyarországot, és a világ bizalmatlan volt, hogy sikerül-e.

– emlékeztetett. Hozzátette: a magyarok erre emlékeznek és hálásak ezért.

PestiSracok facebook image

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy "tisztelői vagyunk a japán kultúrának és civilizációnak", mert "a magyar ember fejében és lelkében minden különösen értékes, ami egyedi", a japán kultúrát pedig egyedinek és megismételhetetlenek tartjuk.

A kormányfő üdvözölte, hogy 600 japán fiatal tanul magyar egyetemeken – közülük 400-an orvostanhallgatók –, és – mondta – a magyar állam 100 ösztöndíjat biztosít, hogy japán fiatalok jöjjenek Magyarországra tanulni. Kitért arra: értjük az észak-koreai nukleáris fenyegetés súlyát, átérezzük Japán biztonságára gyakorolt hatását.

– közölte. Orbán Viktor elmondta: van egy terület, amelyen éles versenyben áll Japán és Magyarország, és bár ez egy békés verseny, fontos, hogy nekünk van előnyünk.

– fogalmazott. A miniszterelnök budapesti látogatásra hívta japán partnerét.

– mondta.

Abe Sinzó közölte: Japán tovább szeretné bővíteni gazdasági kapcsolatait Magyarországgal és az ország törekvéseit korszerű technológiával, magas hozzáadott értékkel rendelkező iparágak ösztönzésére. Kifejtette: Magyarország és Japán hagyományosan jó baráti kapcsolatokat ápol, főleg a kulturális és tudományos tevékenységek révén, és a közép-európai rendszerváltozás óta eltelt 30 év alatt a két ország gazdasági kapcsolatai is jelentősen fejlődtek, Japán a legnagyobb ázsiai befektető lett Magyarországon. Közölte: a találkozón Orbán Viktorral – aki hosszú idő óta stabilan kormányoz – egyetértettek, hogy még szorosabban együttműködnek.

– mondta. Hozzáfűzte: ösztönzik a kapcsolatok építését az oktatás, a kultúra és a sport területén is. A japán kormányfő kiemelte: megvitatták az ázsiai és az európai helyzetet, és azt kérte magyar partnerétől, hogy országa hídszerepet töltsön be a két kontinens között.

Az észak-koreai helyzetet illetően megerősítette, hogy szorosan együttműködnek az ország teljes nukleáris leszereléséért. Üdvözölte, hogy éppen a magyar-japán diplomáciai kapcsolatok felvételének 150. évfordulóján került sor a magyar miniszterelnök tokiói látogatására.

A sajtótájékoztató előtt egyezményt írtak alá a Stipendium Hungaricum megállapodás meghosszabbításáról, valamint magyar vendégoktatói pozíció létesítéséről a Josai Nemzetközi Egyetemen, továbbá exporthitel-biztosítói együttműködési megállapodást is aláírtak.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.