Pesti Srácok

Pesti Imre: Karácsonynak továbbképzésre van szüksége az egészségügy terén

Pesti Imre: Karácsonynak továbbképzésre van szüksége az egészségügy terén

Az egészségüggyel komolyan foglalkozók számára nem érthető az ellenzék megközelítése a CT-gépekkel kapcsolatban – fejezte ki véleményét a Fidesz országgyűlési képviselője a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

– érvelt Pesti Imre, aki szerint az ellenzék számára az egészségügy egy olyan terület, amiben mindig lehet hibát találni. Elmondta: a parlamentben is lehet látni, hogy rondábbnál rondább megnyilatkozások vannak, ami a politikai haszonszerzést szolgálja, csak ezek durván rombolják az orvos-beteg kapcsolatot, a betegek egészségügybe vetett hitét, és nincs valóságalapjuk.

– mondta el Pesti Imre. A politikus hozzátette: ezt a hozzáállást nem is érti, hiszen a kampányban azt mondták, hogy mindent megtesznek az egészségügy fejlesztése érdekében, most pedig, a célegyenesben már nem támogatják. Különösen felháborítónak nevezte László Imre viselkedését, aki a Szent Imre Kórház igazgatója volt: most hajlandó az orvosi esküjét beáldozni ócska politikai célokra, és nem támogatja a szuperkórház megépítését.

Forrás: Hír TV; Fotó: Hír TV

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.