Pesti Srácok

Rekordforgalmat hozhat itthon az idei karácsony

null

Jócskán meghaladhatja az előzetes várakozásokat a lakosság decemberi fogyasztása, amely elérheti az 1200 milliárdot. Aranyvasárnap hétvégéjén minden korábbinál nagyobb tömeg volt a bevásárlóközpontokban, a piacokon és az adventi vásárokban. Akadt olyan áruház, ahol napközben lezárták a parkolót, mert nem fért el több vásárló. A rekordlátogatottság a piaci szereplőket is meglepte, akik ma, az ünnepek előtti utolsó beszerzési napon is nagy rohamra számítanak.

Csúcsteljesítménnyel zárhatja az évet a magyar kiskereskedelem, amely a lakosság egész évben stabilan bővülő fogyasztásának köszönhetően az uniós átlagot meghaladó mértékben gyarapodik hónapról hónapra. Az erős, stabil vásárlóerő a karácsony előtti időszakban is megmutatkozott, olyannyira, hogy a téli szezon eleji várakozásokat is felülmúlhatja a decemberi eladások folyó áron mért forgalma.

– mondta tegnap a Magyar Nemzetnek Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az iparági szereplők friss tapasztalatai alapján közölte: míg korábban úgy számoltak, hogy csak kifejezetten az ajándékokra az idén 100 milliárd forintot költenek a magyarok, mára már úgy tűnik, erre a célra legalább 110-120 milliárd forintot fordítanak decemberben. Óriási tömeg volt mindenütt az elmúlt hétvégén, valamennyi üzlettípus látogatottsága nagyon erős volt, vidékről és a fővárosból is ezt jelezték a cégek. A karácsonyra szánt élelmiszerek beszerzési hulláma is a csúcspontjára érkezett, és egész nap mindenütt látványos volt a forgalom, dugig voltak a boltok.

PestiSracok facebook image

– jelezte a főtitkár. Kitért rá, hogy az üzletek ma utoljára tartanak nyitva a hétköznapi rend szerint, 24-én pedig legfeljebb 14 óráig van idejük boltba menniük az utolsó pillanatban ébredőknek. Az üzletek karácsony mindkét napján zárva tartanak, december 27-től, péntektől viszont a már megszokott nyitvatartással üzemelnek egészen december 31-ig, amikor 16 vagy 18 óráig lehet vásárolni. Ezt követően január 2-án tér vissza a kiskereskedelem a megszokott kerékvágásba.

Nem csupán a hagyományos boltokban zajlik az ünnepek előtti felhalmozás. A tömeges érdeklődést mutatja, hogy a házhoz szállítással is foglalkozó áruházláncoknál a múlt pénteken már csupán a karácsony utáni napokra akadt szabad kiszállítási időpont, mivel pillanatok alatt beteltek az elérhető lehetőségek; a teherautók hetek óta lényegében folyamatosan járják a megrendelőket. A Magyar Nemzet peremkerületekben élő olvasói azt is jelezték, hogy a nagyobb helyi bevásárlóközpontokban elviselhető volt a tömeg, de az aranyhétvége mindkét napján reggeltől estig mindenütt többen voltak a korábbi decemberi hétvégékhez képest. A belvárosban különösen szembetűnő volt a tumultus például az adventi vásárokban, ahol az esős idő ellenére a hétvége mindkét napján lényegében telt házas volt például az idén európai díjas, Szent István-bazilikánál lévő adventi ünnepi rendezvény. Az árusok úgy tapasztalták, hogy mindkét napon arányaiban több lehetett a külföldi látogató, mint a magyar vendég, sőt, mint mondták, napközben turistabuszok szállítják a nagyobb csoportokat a helyszínre, akik kifejezetten vásárlási szándékkal érkeznek.

A várakozások szerint ma folytatódik az élénk bolti forgalom; a nyitvatartási időben nem igazán lehet majd érzékelni, hogy immár az ünnep előtti utolsó munkanapra ébredtünk, mert sokan már szabadságon vannak, és mostanra időzítették a beszerzéseket. A cégek közül több is az egységeiben meghosszabbított nyitvatartással várja a végső rohamot, a fenyőfaárusok pedig még holnap is árusítanak a kijelölt helyeken, az utolsó pillanatban jellemzően kedvezményes áron kínálva a tűlevelűt.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.