Pesti Srácok

Tinédzserek gyilkoltak meg Augsburgban egy családapát, forrnak az indulatok Németországban

Tinédzserek gyilkoltak meg Augsburgban egy családapát, forrnak az indulatok Németországban

Széles körben felháborodást okozott Németországban egy emberölés, amelyet egy karácsonyi vásár közelében követtek el. A feltételezett elkövetők tizenévesek, vasárnap fogták el őket. A polkorrekt német sajtó beszámolói szerint a két, egyaránt tizenhét éves gyilkos augsburgi, de további állampolgárságokkal is rendelkeznek. A Bild nevű lap értesülése szerint az egyik gyanúsított a német mellett török és libanoni állampolgársággal rendelkezik, a másik gyanúsított pedig a német mellett olasz állampolgár.

Az eset a Bajorország tartományi Augsburg belvárosában történt. Az áldozat egy negyvenkilenc éves tűzoltó, aki feleségével és egy baráti házaspárral péntek este felkereste a város híres karácsonyi vásárát, majd hazafelé sétálva vitába keveredett egy csoport fiatallal. A vita verekedésbe torkollt; az áldozat a fejére mért ütésektől elesett és elveszítette az eszméletét. A túlerőben lévő hétfős csoport támadásában súlyos arcsérülést szenvedett a másik házaspár férfi tagja is. A támadók elmenekültek; a mentők sikertelenül próbálták újraéleszteni az áldozatot, aki a helyszínen meghalt.

Az erőszakos bűncselekmény országszerte felháborodást keltett; a rendőrség külön nyomozócsoportot állított fel a tettesek kézre kerítésére. A bajor tartományi belügyminisztérium vasárnap közölte, hogy a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították a feltételezett elkövetőket és elfogták őket. A halálos csapásokat az áldozatra egy augsburgi születésű, tizenhét éves fiatalember mérte, aki a német mellett további állampolgárságokkal is rendelkezik. Elfogtak egy ugyancsak tizenhét esztendős, szintén Augsburgban született fiatalembert is, aki a közlemény szerint a német mellett egy dél-európai ország állampolgára is.

PestiSracok facebook image

– emelte ki Joachim Herrmann tartományi belügyminiszter. A Bild nevű lap értesülése szerint az egyik gyanúsított a német mellett török és libanoni állampolgársággal rendelkezik, a másik gyanúsított pedig a német mellett olasz állampolgár.

Forrás: MTI; Fotó: br.de

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.