Pesti Srácok

Több, mint kétmillió amerikainak nincs vezetékes vize

Több, mint kétmillió amerikainak nincs vezetékes vize

Több, mint kétmillió amerikainak otthonában nincs vezetékes vize – adta hírül csütörtökön a The Washington Post című amerikai lap.

Terjedelmes riportjában a lap az arizonai navahó indiánok földjéről tudósított, ahol az egyik riportalany úgy fogalmazott: "a vezetékes ivóvíz itt igazán luxus lenne". "Egy olyan vidéken, ahol a víz szent dolog, sokaknak több mérföldet kell gyalogolniuk a vízért" – írta a lap munkatársa. Leszögezte: a vezetékes víz hiánya elsősorban az amerikai őslakosokat, vagyis az indiánokat sújtja. A navahók lakta Sweetwater városkában élőknek például 45 percet kell autózniuk, míg vízhez juthatnak, majd otthon kimérik a vizet mosakodásra, iváshoz, főzéshez. A lap két országos nonprofit szervezet múlt hónapban készült felmérésére hivatkozva azt írta: több, mint kétmillió amerikainak nincs folyóvize, és ez egészségügyi problémát is jelent. Nemcsak a vezetékes víz hiányzik ugyanis, hanem a csatornarendszer is. Óriásiak az egyenlőtlenségek – állapította meg a lap, kifejtve, hogy az őslakos amerikaiak háztartásaiban tizenkilencszer gyakoribb, az afroamerikaiak és a spanyolajkú amerikaiak körében pedig kétszer nagyobb a vezetékes víz hiánya, mint a fehér amerikaiaknál. Az egyenlőtlenségek a város és a vidék közötti megosztottságot is jelzik. Míg egyes városokban az elöregedett infrastruktúra okoz gondot, addig a vidéki közösségeknek gyakran még az infrastruktúra kiépítéséhez sincs anyagi lehetőségük, sőt, hiányoznak a szakembereik is. A helyzet a vidéki Amerika egyes részein olyan rettenetes, hogy a szakemberek a fejlődő világéhoz hasonlítják – vonta le a következtetést a The Washington Post. Majd idézte Brett Gleitsmannt, egy vidéki közösségek infrastruktúrájával foglalkozó cég vízmérnökét, aki korábban Afrikában és Dél-Ázsiában dolgozott.

– fogalmazott a szakember. Hozzáfűzte, hogy mind a fejlődő országokban, mind Amerika egyes vidékein az emberek gyakran kútból vagy nyilvános vízelosztó helyről viszik maguknak a vizet, vagy egyszerűen csak az egyik olyan rokonukhoz fordulnak, akinek van vezetékes vize.

PestiSracok facebook image

– mondta el a lapnak George McGraw, az egyik, ezzel a problémával foglalkozó nonprofit szervezet alapító elnök-vezérigazgatója. Radhika Fox, az Egyesült Államok Vízszövetsége nevű, szintén nonprofit szervezet vezetője pedig ehhez hozzátette: azt is nagyon nehéz felmérni, hogy vajon hány embernek nincs azért vezetékes víz az otthonában, mert nem engedheti meg magának anyagilag, jóllehet, a környezetében van vezetékes víz és csatornázás is. Fox szerint jóval több, mint kétmillió emberről lehet szó. A The Washington Post hangsúlyozta: a vízhálózat infrastrukturális fejlesztésére biztosított szövetségi támogatás az 1970-es évek óta folyamatosan csökken. De nemrégiben – egy ritka kétpárti együttműködésnek köszönhetően – a képviselőház és a szenátus is törvényjavaslatot nyújtott be, amely az alacsony jövedelmű közösségeket és embereket segítő programok indítását javasolja, hogy kiépíthessék a víz- és a csatornahálózatot, illetve megfizethessék a vízdíjakat. A Navahó Nemzet – amely az Egyesült Államok legnagyobb indián rezervátuma – több, mint 300 ezer tagja mintegy harmadának nincs sem vezetékes vize, sem angolvécéje – emlékeztetett a The Washington Post. A lap idézte az egyik ott élőt: "a víz az élet".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.