Pesti Srácok

Új struktúrát kap a nemzeti filmipar

null

A magyar filmipart megújító kormánybiztos, Andy Vajna halála után hónapokkal, az év végéhez közeledve fogadta el az Országgyűlés a filmgyártás strukturális átszervezését lehetővé tevő törvényjavaslatot – számol be a 444.hu.

Az új rendszerben a legfontosabb változtatásnak minden bizonnyal az a pont tekinthető, hogy immár egy szervezet égisze alá tartozik majd a magyar mozi- és tévéfilmek ügye is. Ezeket eddig ugyanis eddig eltérő módon készülhettek. A jövőben mindkét terület a Nemzeti Filmintézet (NFI) portfóliójába tartozik majd. Fontos változást jelent, hogy a jövőben kikerül a hazai és a külföldi filmek gyártásának magyar filmipari felügyeletét ellátó Filmiroda a Médiatanács (NMHH) felügyelete alól, a továbbiakban pedig a Miniszterelnöki Kabinetiroda alá kerül. A Filmiroda hatáskörébe tartozik a készülő produkciók költségvetésének ellenőrzése, illetve a gyártás során igénybe vett állami támogatások, adóvisszatérítések és forgalmazási támogatások évente immár százmilliárdos volumenének ellenőrzése.

– fogalmaz a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által jegyzett törvénymódosítás indoklása. Az intézkedések eredménye végett január 1-től megszűnik a hazai filmek készítését támogató Nemzeti Filmalap, amelynek helyét teljes egészében a Nemzeti Filmintézet veszi át. Az intézetbe továbbá beolvad a tavaly létrehozott Televíziós Film Mecenatúra és a Televíziós Filmkollégium is.

PestiSracok facebook image

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.