Pesti Srácok

Varga Judit szerint a 7-es cikk szerinti eljárás egy jogi köntösbe bújtatott boszorkányüldözés

Varga Judit szerint a 7-es cikk szerinti eljárás egy jogi köntösbe bújtatott boszorkányüldözés

Jogi köntösbe bújtatott boszorkányüldözésnek nevezte a Magyarországgal szemben indított, 7-es cikk szerinti eljárást az igazságügyi miniszter az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Varga Judit szerint hiába érvel Magyarország jogi eszközökkel, az eljárás politikai alapon indult el, ezért a lezárása is politikai döntést igényel. A miniszter kijelentette: ha a jogi érveket vennék figyelembe, már rég le lehetett volna zárni ezt az eljárást, hiszen Magyarország már írásban és szóban is többször kifejtette álláspontját.

– értékelt Varga Judit. Hozzátette: keddi, brüsszeli meghallgatásán semmi új nem hangzott el, "igazából a kutyát nem érdekelte, hogy mi mit válaszolunk", ezért kezd nevetségessé válni, ami a 7-es cikk szerinti eljárás címszó alatt zajlik. Azt mondta: Didier Reynders igazságügyi biztos az ülésen nyilvánvalóvá tette, hogy nem akarják lezárni az eljárást; azt egy soha véget nem érő történetté tennék, úgy, hogy már olyan témákat is belevesznek az eljárásba, amelyek az azt elindító Sargentini-jelentésben nem is szerepeltek. Varga Judit kifogásolta azt is, hogy soha senki nem kérdőjelezi meg, hogy a Sargentini-jelentés szabálytalanul lett elfogadva.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

– jegyezte meg a miniszter. A jövőre vonatkozóan azt mondta: a következő elnökség bölcsességére van bízva, hogyan folytatódik ez az eljárás; Magyarország minden elnökséggel korrekt párbeszédben érdekelt.

Forrás: MTI; Vezető kép: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?