Pesti Srácok

Varga Mihály: Jövőre újabb gazdaságvédelmi intézkedések várhatók

null

A kormány szeretné megőrizni a magyar gazdaság eddig elért eredményeit, az Európai Unió átlagos növekedési üteméhez viszonyított 2 százalékpontos előnyt, ezért február-márciusban olyan újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket kíván életbe léptetni, amelyek segítik a növekedési előny megtartását – mondta Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT) ülése után, kedden, Budapesten.

A pénzügyminiszter kiemelte: az intézkedések jó része elsősorban a munkaerőpiacra koncentrál majd; kiemelt feladat a munkahelyek megtartása.

– jelentette ki Varga Mihály. A pénzügyminiszter kiemelte: a magyar munkaerőpiacnak még jelentős tartalékai vannak; a fiatal és a még tanuló korosztály munkavállalásának könnyítése társadalmi és nemzetgazdasági szempontból is kiemelt feladat.

Az NVT ülése után Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója a magyarországi müködőtőke-befektetésekről elmondta: idén az első tíz hónapban 4,7 milliárd euró külföldi működőtőke-befektetés érkezett Magyarországra. A dél-koreai befektetők átvették a vezetést a német beruházóktól: Dél-Koreából 2,5 milliárd euró befektetés jött az országba.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/TASR/Martin Baumann

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.