Pesti Srácok

A fél Szigetet elláthatta volna droggal a két holland – most zárták le a nyomozást az ügyben

null

A rendőrség lezárta a nyomozást a Szigeten drogot áruló két két holland fiatal ügyében és jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt javasol ellenük vádemelést az ügyészségnek.

Obbágy Gábor, az óbudai rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője elmondta: tavaly augusztus 6-án, a fesztivál nulladik napján a biztonsági szolgálat őrei vették észre, hogy a 21 éves és a 22 éves fiatalhoz többen odalépnek és pénzért kábítószert kapnak. Értesítették a fesztivál rendőri biztosításának parancsnokát, aki rendőröket vezényelt a helyszínre és elfogták a két fiatalt. Két kulcsot is lefoglaltak a gyanúsítottaktól. Az egyik egy, a fesztivál területén levő értékmegőrzőhöz tartozott, amelyet a biztonsági szolgálat segítségével megtaláltak; ebben jórészt kisméretű, rózsaszín tabletták voltak. A másik kulcs egy autóé volt, de akkor még nem tudták a nyomozók, hogy hol található a jármű. A két férfi nem volt együttműködő, nem mondták meg a rendőröknek, hogy hol parkol az autó, ezért a nyomozás a kocsi megtalálására irányult. A két fiatalt előállították, a kihallgatásuk során nem ismerték be a bűncselekmény elkövetését és érdemben nem tettek vallomást. Ezt követően őrizetbe vették őket. Sipos Péter, a BRFK felderítő főosztályának vizsgálati osztályvezetője közölte: a külföldi társhatóságok segítségével – egy nap alatt több négyzetkilométernyi területet átvizsgálva – találták meg a gyanúsítottak autóját, amelyben további kábítószerek voltak. Obbágy Gábor hozzátette: a helyszínre kábítószer-kereső kutyával érkeztek a nyomozók, az autó átvizsgálásakor az előző napon lefoglalt kábítószer mennyiségét jelentősen meghaladó mennyiségű anyagot foglaltak le, zömmel kis műanyag fiolákba csomagolt marihuánás cigarettát.

Budapest, 2020. január 15. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) által közreadott kép a Sziget fesztiválon drogot áruló hollandok ügyében lefoglalt kábítószerről. A rendőrség lezárta a nyomozást a két holland fiatal ügyében és jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt javasol ellenük vádemelést az ügyészségnek. MTI/BRFK

Budapest, 2020. január 15. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) által közreadott kép a Sziget fesztiválon drogot áruló hollandok ügyében lefoglalt kábítószerről. A rendőrség lezárta a nyomozást a két holland fiatal ügyében és jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt javasol ellenük vádemelést az ügyészségnek. Fotó: MTI/BRFK

Összességében a két nap alatt 20 kilogramm kábítószert foglaltak le a két fiataltól – összegezte az osztályvezető. Hozzátette: ezek alapján kezdeményezték a gyanúsítottak letartóztatását, amelyet a Budai Központi Kerületi Bíróság augusztus 9-én el is rendelt. Kérdésre válaszolva megjegyezte: a gyanúsítottak jelenleg is letartóztatásban vannak, velük szemben Magyarországon folytatják le a büntetőeljárást. Az ügyben kábítószer vizsgálatára vegyész szakértőt, a fiataloktól lefoglalt technikai eszközök vizsgálatára pedig igazságügyi informatikus szakértőt rendeltek ki. Előbbi azt állapította meg, hogy a két fiatalnál kétféle drog volt: többségében marihuána, illetve a kisméretű rózsaszín tabletták MDMA-t, ismertebb nevén ecstasyt tartalmaztak. A kábítószer mennyiségének érzékeltetésére megjegyezte: a fesztivál egy napján mintegy 40 ezren vesznek részt, a két holland fiatal minden második embert elláthatta volna droggal. Beszélt arról is, hogy a jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem büntetési tétele 5-től 20 évig terjedő szabadságvesztés, de akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható. Hozzátette: a fiataloktól lefoglalt kábítószer tiszta hatóanyag-tartalma a vegyész szakértő véleménye szerint a jelentős mennyiség alsó határának 51-szerese, ami jól mutatja, hogy kiemelkedő mennyiségről van szó. A két fiataltól összességében 20 ezer adag, a feketepiacon 100 millió forintnyi értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök.

PestiSracok facebook image

A két fiatalt 2019 novemberében újra kihallgatták, ekkor volt lehetőségük megismerni a szakértői véleményekben foglaltakat. Azokat elfogadták, ugyanakkor továbbra sem ismerték be a kábítószer-kereskedelmet. A nyomozóhatóság ugyanakkor úgy értékelte, hogy a kábítószer-kereskedelem kétséget kizáróan bizonyítást nyert. Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy vizsgálták-e, honnan szerezték a kábítószert a fiatalok, Obbágy Gábor közölte: mindössze annyit mondtak el a gyanúsítottak, hogy a drog nem Magyarországról származik. Bár a biztonsági szolgálat több átadást is észlelt, a vevőket nem sikerült azonosítani, így nem tudták megállapítani, hogy mennyi kábítószert adhatott el a két gyanúsított. Kérdésre válaszolva megerősítette, hogy az egyik fiatal a bíróság előtt később azt mondta: a holland atlétikai csapat tagja. Miután átvizsgálták a két fiatal ruháját, a csomagjukat és a sátrukat, további kábítószergyanús anyagok, kis zacskók kerültek elő, de még árlistát is találtak náluk – mondta.

Forrás: MTI/BRFK

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.