Pesti Srácok

Hámenei ajatollah főtanácsadója szerint a kormánya válaszlépésre készül katonai létesítmények ellen

null

A CNN teheráni exkluzív interjújában Hoszein Degán, Hámenei ajatollahlegfelsőbb vezető katonai tanácsadója Irán egyik legbefolyásosabb parancsnokának meggyilkolására reagálva vasárnap bejelentette: "biztosan katonai válasz következik, katonai célpontok ellen".

Hoszein Degán volt védelmi miniszter az ajatollah Ali Hámenei fő katonai tanácsadója, és nagyon közel áll a Legfelső Vezetőhöz. A tanácsadó bejelentése mellett kifejtette: nem céljuk nyílt háborúba bocsátkozni az Egyesült Államokkal.

– mondta Degán. Haszan Róháni iráni elnök szerint szombaton az Egyesült Államok "súlyos hibát" követett el Kászim Szulejmáni iráni parancsnok meggyilkolásával. Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke erre a Twitteren válaszolt:

PestiSracok facebook image

Az USA-nak 52 iráni célpontja van. Ezt a számot úgy választották meg, hogy megfeleljen az Egyesült Államok Nagykövetségének 1979-es átvételekor vett túszok számának – írta Trump. Degán a tweeteket nevetségesnek és abszurdnak írta le.

– mondta Degán. Hivatkozva a 2347. számú ENSZ-határozatra, amely elítéli a kulturális örökség jogellenes megsemmisítését, kijelentette:

Arra a kérdésre, hogy mi történne, ha Trump valóban megtámadna az iráni kulturális örökséghez tartozó létesítményeket, Degán azt mondta:

Forrás: CNN; Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.