Pesti Srácok

Az MSZP cáfolja, hogy Karácsony után Kerpel-Froniust is megzsarolták volna

Az MSZP cáfolja, hogy Karácsony után Kerpel-Froniust is megzsarolták volna

Tóth József polgármester úr nem gyakorolt semmilyen zsarolás-szerű pressziót – hárított az MSZP pártigazgatója, Molnár Zsolt az ATV Start című műsorában arra reagálva, hogy a momentumos Kerpel-Fronius Gábor korábban arról beszélt, hogy lényegében a szocialisták megzsarolták. Ismert, a főpolgármestersége előtt nyilvánosságra került hangfelvétel szerint Karácsony Gergely szintén arról panaszkodott, hogy sakkban tartja a zuglói MSZP, bár később közös fotókkal igyekezett ennek ellenkezőjét bizonyítani.

Az ATV.hu arról ír, hogy az ellenzéki roncskoalíció első komolyabb feszültsége Angyalföldön következett be, ahol a momentumos Kerpel-Fronius Gábor szerzett képviselői mandátumot. A fővárosi közgyűlés alakuló ülésén főpolgármester-helyettessé választották, az MSZP-vel viszont azóta sincs konszenzus arról, ki induljon a politikus megüresedett helyéért. Kerpel-Fronius korábban úgy nyilatkozott, hogy a szocik "kisstílű mandátum-kereskedésbe fogtak", amikor azt mondták neki, adja át a jelölés jogát, ellenkező esetben Tóth József nem fogja megszavazni az ő főpolgármester-helyettesi pozícióját. Molnár Zsolt ugyanakkor az ATV-ben már azt mondta:

Az MSZP pártigazgatója hozzátette: hasonló sem hangzott el azon a bizonyos megbeszélésen, és ezt onnan tudja ilyen biztosan, hogy ő is jelen volt. Majd némileg önellentmondásba keveredve megjegyezte:

PestiSracok facebook image

Az MSZP pártigazgatója arról is beszélt, hogy egészen biztosan lesz ellenzéki előválasztás 2022-ben, de hogy mindenhol lesz-e, azt még nem tudja, mert azt az ellenzéknek közösen kell elrendeznie.

Forrás: atv.hu; Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.