Pesti Srácok

Debrecenbe költözik a Magyar Természettudományi Múzeum

Debrecenbe költözik a Magyar Természettudományi Múzeum

Sajtóinformációk szerint Debrecenbe költözik a Természettudományi Múzeum – számolt be a HVG. Az intézménynek még idén el kell hagynia jelenlegi helyét a Ludovika épületében, a tárlat új otthona pedig 10 éven belül nyílhat meg Debrecenben.

Mint arról korábban beszámoltunk, már régóta napirenden volt a Magyar Természettudományi Múzeum, most pedig határozat is született róla: Debrecenbe költözik az intézmény. A HVG beszámolója szerint a kormány nemcsak a Debrecenbe költözés tényéről döntött, hanem arról is, hogy ez év végéig ki kell költöznie a múzeumnak a Ludovika épületéből, az egyelőre meg nem nevezett ideiglenes helyről pedig tíz éven belül kerül valamikor az intézmény Debrecenbe, a megyeszékhelyen egyelőre ugyanis csak a telek van meg, de még azt is meg kell először vásárolna az államnak a várostól. A lap tájékoztatása szerint az alkalmazottak arra panaszkodnak, hogy a szűk egyéves kiköltözési határidő nem elégséges, mivel az a teljes tárlat szakszerű "elcsomagolására" sem lenne elég, de a HVG szerint az új helyszín sem népszerű az alkalmazottak körében.

Forrás: HVG; Fotó:Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?