Pesti Srácok

Élő sejtekből építettek robotot, ami képes meggyógyítani magát, ha sérülés éri

null

Megépítették az első, élő sejtekből álló robotot amerikai kutatók. A robot képes haladni egy célpont felé és meggyógyítani magát, ha sérülés érte.

A Proceedings of the National Academy of Sciences című szaklapban megjelent tanulmány szerint egy élő, programozható organizmusról van szó, egy teljesen új biológiai gépről. A Vermonti Egyetem kutatói egy szuperszámítógépen futtattak le egy evolúciós algoritmust, hogy megtervezzék békabőr- és -szívsejtekből a robotot, amelyet azután a Tufts Egyetem tudósai hoztak létre afrikai békák embrióiból vett őssejtekkel. Apró csipeszeket és elektródákat használtak arra, hogy a sejtekből összeállítsák a számítógépes tervek alapján a robotokat. Arra jutottak, hogy a bőrsejtek sokkal passzívabb szerkezetet alkotnak, míg a szívizomsejtek összehúzódása előre irányuló mozgást tesz lehetővé, így a robot képes az önálló mozgásra. Ezek a milliméter széles, újrakonfigurálható organizmusok képesek a mozgásra és arra, hogy felfedezzék vizes környezetüket olvasható a tanulmányban. Képesek körben mozogni, együttesen elmozdítani apró részecskéket egy központi helyre.

mondta el Joshua Bongard, a Vermonti Egyetem kutatója.

PestiSracok facebook image

mondta el Michael Levin, a Tufts Egyetem tudósa. Egy másik teszt során az élő robotokat megvágták, és megfigyelték, mi történik velük.

mondta Bongard.

Forrás: MTI; Fotó: Advanced Science news

Ajánljuk még