Pesti Srácok

Észak-Korea figyelmet kér

Észak-Korea figyelmet kér

Észak-Korea szombaton figyelmeztetett, hogy nem kezdi újra a tárgyalásokat atomprogramjáról az Egyesült Államokkal, ha Washington nem "egyezik bele teljesen" a követeléseibe.

Kim Ge Gvan, az észak-koreai külügyminisztérium tanácsadója, akit a KCNA hivatalos hírügynökség idézett, megerősítette, hogy Phenjan megkapta Donald Trump levelét, amelyben az amerikai elnök boldog születésnapot kívánt Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek. A tanácsadó azonnal figyelmeztetett: "esztelen" lenne remélni, hogy Phenjan csak azért folytatná a tárgyalásokat, mert "nem rosszak a személyes kapcsolatok" a két vezető között. Az Egyesült Államoknak előbb "teljes beleegyezését" kell adnia a Phenjan által a két ország közötti korábbi tárgyalások során felvetett pontokra – tette hozzá a tanácsadó.

A Kim és Trump között 2018 júniusa óta tartott három csúcstalálkozó ellenére – a legutóbbira 2019 februárjában került sor Hanoiban – zsákutcába jutottak a két ország között a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről folytatott tárgyalások. Az észak-koreai külügyi tanácsadó – aki szerint az Egyesült Államok "becsapta" Észak-Koreát a 2018. évi szingapúri csúcstalálkozó óta az érintkezések folytatását illetően, és számukra elvesztegetett időnek nevezte az azóta eltelt másfél évet – kételkedett Washington kedvező válaszában, mondván: jól tudják, hogy az Egyesült Államok "nincs készen, és nem is áll módjában" ezt megtenni.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

Kim Dzsong Un január 1-jén jelentette be, hogy feloldják a moratóriumot a kísérleti atomrobbantásokra és az interkontinentális ballisztikus rakétákkal folytatott kísérletekre, és "meghökkentő" lépést helyezett kilátásba az Egyesült Államokkal szemben. Kim Dzsong Un 2018-ban még úgy nyilatkozott, hogy Észak-Koreának a jövőben nem lesz szüksége kísérleti atomrobbantásokra és interkontinentális rakétákkal végzett kísérletekre. Az elmúlt években Észak-Korea hat kísérleti atomrobbantást hajtott végre, és több olyan rakétát lőtt ki, amelyek képesek lettek volna elérni az Egyesült Államok teljes szárazföldi területét.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.