Pesti Srácok

Hatalmas amerikai mozgósítás Olaszországban

null

Jelentősen megnőtt a forgalom a Földközi-tenger légterében Kászim Szulejmáni iráni tábornok halálát követően – írta szombaton az olasz sajtó, amely szerint az iraki háború kezdete, 2003 óta nem volt ekkora méretű mozgósítás az olaszországi amerikai támaszpontokon.

Az északkelet-olaszországi Aviano olasz-amerikai katonai bázisán folyamatos a teher- és üzemanyag-szállító repülőgépek érkezése és továbbindulása – jelentették a helyi lapok. Olasz sajtóinformációk szerint a mozgósítás már az év utolsó napján elkezdődött azzal egy időben, hogy az Egyesült Államok bagdadi nagykövetségét tüntetők ezrei vették körbe. Hasonlóan intenzív a forgalom a venetói Vicenza térségében, a szintén amerikai légitámaszpontként működő Ederle kaszárnyánál. A La Repubblica olasz napilap úgy tudja, hogy az ott állomásozó 173. dandár készen áll az indulásra: az amerikai fegyveres erőknek a közel-keleti térségben már többször kipróbált légi egységét Libanonban vethetnék be az Egyesült Államok bejrúti nagykövetségének védelmében. Elemzők szerint ilyen méretű mozgósítás az olaszországi amerikai támaszpontokon utoljára a 2003 tavaszán indult iraki háború idején volt tapasztalható. A Spanyolország, Olaszország, Görögország és a közel-keleti térség közti légtér óriási katonai légi folyosóvá változott át.

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök szombaton kiadott közleményében mérsékletet és párbeszédet szorgalmazott, valamint az Európai Unió meghatározó diplomáciai szerepét hangsúlyozta. A külügyminiszter, Luigi Di Maio bejelentette, hogy tavasszal Olaszországban tartják az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen küzdő nemzetközi szövetség értekezletét.

Vali Nasr, a washingtoni Johns Hopkins egyetem iráni származású professzora a La Repubblicának nyilatkozva kijelentette, hogy Kászim Szulejmáni likvidálása kiszámíthatatlan következményekkel járhat. Megjegyezte, hogy a tábornok rendkívüli népszerűségnek örvendett, mivel hazája és a siíták szent helyei védelmezőjének tartották Irakban éppúgy, mint Szíriában.

PestiSracok facebook image

Ian Bremmer amerikai politológus, az Eurasia-központ alapítója a La Stampának kifejtette: Donald Trump amerikai elnök nem akar háborút, Szulejmáni megölésével csak üzent Teheránnak, hogy "Irán ne lépje túl a megengedett határt". Olasz gazdasági megfigyelők emlékeztettek, hogy Olaszország kőolajimportjának több, mint 20 százaléka Irakból érkezik.

Matteo Salvini, a Liga vezetője pénteken köszönetet mondott Donald Trumpnak, hogy "eltette láb alól a világ egyik legveszélyesebb emberét". A kijelentéseit érő kritikákra Matteo Salvini úgy válaszolt: a szélsőséges iszlámot képviselő Szulejmáni helyett ő a keresztény értékek védelme mellett áll ki.

Kászim Szulejmáni, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnoka a Bagdad közelében végrehajtott amerikai légicsapásokban vesztette életét péntek hajnalban.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.