Pesti Srácok

Hiába minden cáfolat, Bangóné tovább lázítja a romákat a miskolci kamusztorival

null

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője Orbán Viktor kormányfőhöz fordul a Borsod Megyei Kórházban történt feltétezett meddővé tétel ügyében – írja Bangóné vasárnapi, megkésett közleményében. Időközben ugyan maga a kórház és annak vezetője cáfolta a balliberális tömeglázító kamuhírt, a hejesirás szocialista bajnoka dobott még egy lapáttal a tűzre.

A szocialista képviselő vasárnap, Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta: hiába fordult eddig a tárcát vezető Kásler Miklós miniszterhez, "csak maszatolást, tagadást, mély hallgatást" tapasztalt. Ezért most a kormányfőtől azonnali beavatkozást követel az ügyben.

– fogalmazott az ellenzéki politikus. Hozzátette: már nem beszélhetünk betegjogokról, de az emberi jogok is veszélyben vannak a NER-ben. Bangóné Borbély Ildikó jelezte: a hatóságnak átadott bizonyítékok vannak arra, hogy korábban egy 23 éves gyermektelen nőt a műtőasztalon rasszista indítékból meddővé tettek.

PestiSracok facebook image

– idézte fel. Mint mondta, találkozott a nővel, aki elmondta, hogy nőiességétől és az anyasághoz való jogától fosztották meg, és "elárult még egy titkot, hogy ő nem cigány".

– jelentette ki a politikus. Bangóné Borbély Ildikó jelezte, hogy a kórházzal kapcsolatban több esetet is fel fognak tárni: műhibáról, tiltott mesterséges megtermékenyítésről, gazdasági bűncselekményekről és európai uniós források nem megfelelő felhasználásáról. Arra a felvetésre, hogy az ügyben a kórház jogi lépéseket tesz rágalmazás miatt, Bangóné Borbély Ildikó azt válaszolta: így legalább "több oldalról" ki fog derülni az igazság.

A gyöngyöspatai iskolaügy kapcsán leszögezte: Magyarországon minden gyereknek azonos feltételekkel kellene részt vennie a közoktatásban. A börtönkártérítések kifizetésének felfüggesztésével kapcsolatban kérdésre válaszolva azt mondta: a kormány 2016-ban hozott egy jogszabályt, amely lehetővé tette a kártérítés indítását. Olyan jogalkotásra lenne szükség szerinte, hogy ne beszélhessünk semmilyen bizniszről.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még