Pesti Srácok

Hollik István: A Fidesz-KDNP egyetért Orbán Viktor Gyöngyöspatáról tett kijelentésével

Hollik István: A Fidesz-KDNP egyetért Orbán Viktor Gyöngyöspatáról tett kijelentésével

A Fidesz-KDNP teljes mértékben egyetért a miniszterelnökkel abban, hogy a Soros-hálózat által indított perben a gyöngyöspatai cigány családok számára megítélt százmillió forintos kártérítés "nagyon igazságtalan, a helyzetet nem oldja meg, és csak további feszültségeket szít" – mondta Hollik István szombaton, sajtótájékoztatón, Budapesten.

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: a kormányfő csütörtöki évkezdő sajtótájékoztatója "sokaknak nem tetszett", a miniszterelnök szavai a gyöngyöspatai helyzetről pedig "nagyon nem tetszettek a Soros-hálózatnak". Emlékeztetett arra is, hogy a "Soros György által finanszírozott Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közleményben tiltakozott a miniszterelnöki mondatokkal szemben". Szavai szerint a Soros-hálózat feszültséget kelt a gyöngyöspatai cigányok között, és a magyar államnak és a helyi önkormányzatnak is kárt okoz.

– hangoztatta a kereszténydemokrata politikus. Úgy folytatta: abban is egyetértenek a miniszterelnökkel, hogy felháborító, hogy a gyöngyöspatai romákon keresztül "pénzt húznak le, zsarolnak ki" a magyar államtól. Rögzítette, hogy a Fidesz-KDNP nem vitatja a bíróság döntésének jogszerűségét, de ennek ellenére nagyon igazságtalannak és károsnak tarják a most kialakult helyzetet. Hollik István megjegyezte azt is, hogy "a helyiek számára is érthetetlen, hogy egyesek csak úgy kapnak millió forintokat, míg mások keményen dolgoznak". Álláspontja szerint ez komoly békétlenséget szülhet – és már szült is – a településen. Hollik István szólt arról is, hogy a százmillió forint összegű kártérítés csődbe viszi a gyöngyöspatai önkormányzatot, amelynek évente 40 millió forint saját bevétele van. Egyben utalt arra, hogy a kormány megsegítheti Gyöngyöspata önkormányzatát, mert – mint fogalmazott – "nem megengedhető, hogy a Soros-hálózat miatt egy önkormányzat csődbe menjen".

PestiSracok facebook image

– fűzte hozzá. A kormánypárti politikus szintén kérdésre közölte: a Fidesz-KDNP szerint a rabok fogvatartásának nem megfelelő minőségére hivatkozva indult perek nyomán az elítéltek számára a megítélt pénzbeli kártérítések ügye "sérti a magyar emberek igazságérzetét". A Fidesz-KDNP egyetért a miniszterelnök erre vonatkozó csütörtöki szavaival is, és támogatja a kormányt abban, hogy megvizsgálja annak lehetőségét, hogy ezeket a kártérítéseket ne kelljen a magyar államnak kifizetnie.

A falusi csok kapcsán Hollik Istvánt arról kérdezték, hogy egy felmérés szerint az elnéptelenedő falvak helyett inkább a "virágzó településeket" és a Budapest-környéki agglomerációt részesítik előnyben az ingatlanvásárlók. Hollik István úgy válaszolt, hogy a falusi csokot a kérdésben említett településeken "eleve sem lehet igénybe venni", hanem csak azokon a településeken, ahol csökken a lakosság száma. Közölte, hogy az igénylések területi eloszlása "nagyjából egyenletes", a legtöbb igénylés Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezik.

– jelezte.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.