Pesti Srácok

Indonézia és Magyarország ötszázmillió dolláros közös befektetési alapot hoz létre

Indonézia és Magyarország ötszázmillió dolláros közös befektetési alapot hoz létre

Indonézia és Magyarország ötszázmillió dolláros közös befektetési alapot hoz létre, amely megteremti az intézményes lehetőségét annak, hogy az elkövetkező években magyar vállalatok szervezetten vegyenek részt az ázsiai ország rendkívül komoly közlekedési és vízgazdálkodási infrastrukturális fejlesztéseiben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki jakartai tárgyalásai után.

Szijjártó Péter a többi között találkozott Retni Marsudi külügyminiszterrel, más kormánytagokkal és üzletemberekkel. Az MTI-nek telefonon nyilatkozva azt mondta, hogy a komoly földrajzi távolság dacára jelentős fejlődésen ment keresztül Magyarország és Indonézia kapcsolatrendszere az elmúlt években.

– mondta a miniszter. Ott van az indonéziai tárgyalásokon Orbán Viktor miniszterelnök is, aki az érkezés pillanatairól még szerdán videót osztott meg a közösségi oldalán. A magyar kormányfő a jobbközép pártokat tömörítő Kereszténydemokrata Internacionálé egyik alelnökeként a CDI vezetőségi ülésére érkezett az ázsiai országba.

PestiSracok facebook image
A miniszterelnök mellett Yahya Cholil Staquf, a világ legnagyobb iszlám szervezetének, az indonéz Nahdlatul Ulamának a főtitkára

https://www.facebook.com/orbanviktor/videos/485072245525866/

Vezető kép: MTI/KKM

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.