Pesti Srácok

Novák Katalin: Heteken belül tisztázni kell, hogy a Fidesz marad-e az Európai Néppártban

Novák Katalin: Heteken belül tisztázni kell, hogy a Fidesz marad-e az Európai Néppártban

Már nem egy centire, hanem kilométerekre vagyunk az Európai Néppárt egyes részeitől; heteken belül döntést kell hozni arról, hogy közösen kell-e folytatni, vagy külön-külön. Ha kilépne, sem csatlakozna a Fidesz Salviniék frakciójához. Február 3-án a néppárti gyűlésen nincs napirenden a döntés a Fideszről – mondta Novák Katalin az atv.hu-nak adott interjújában. A Fidesz külügyekért is felelős alelnöke szerint a néppárt durva házasságtörést követett el a Sargentini-jelentés elfogadásakor, mivel – ahogy fogalmazott – a megcsalás az megcsalás.

Novák Katalin az interjúban egyebek mellett elmondta: nem tartja szerencsésnek az időhúzást a Fidesz néppárti tagságának ügyében, és hasonlóan vélekedett arról is, hogy még mindig tisztázatlan, valóban elkészült-e az úgynevezett Bölcsek Tanácsának jelentése az ügyben. A politikus felhívta a figyelmet, hogy az EPP prominensei a saját maguk meghatározta határidőket sem tartják be.

– hangsúlyozta Novák Katalin.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki a politikus. Novák Katalin szerint ha a Fidesz kilép a néppártból, a néppárt gyengülni fog.

– mondta a Fidesz alelnöke.

Forrás: atv.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.