Pesti Srácok

Összecsapott a lengyel kormány és a Velencei Bizottság

null

A Velencei Bizottság a bíróságokról szóló lengyel törvénymódosítások elvetését javasolja, a lengyel igazságügyi miniszter cserébe komolytalannak nevezte a Velencei Bizottság állásfoglalását.

A lengyel szenátusban minap vitára bocsátott, a bíróságokról szóló törvénymódosítások elutasítását javasolta csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében a 47 országot tömörítő Európa Tanács szakértői testülete, a Velencei Bizottság – közölte a lengyel média. Az ellenzéki többségű felsőház honlapján is olvasható, Tomasz Grodzki szenátusi elnök kérésére készített, sürgősségi eljárásban kiadott, nem kötelező érvényű állásfoglalás szerint egyes tervezett törvénymódosításokat a lengyel igazságügyi rendszer „további gyengítésének lehet tekinteni”.

Az alsóházban (szejm) – ahol a kormánypárt van többségben – tavaly decemberben megszavazott tervezet fegyelmi intézkedéseket tenne lehetővé a politikai tevékenységet folytató, illetve kollégáik legitimitását megkérdőjelező bírák esetében. E módosítások helyett „más megoldásokat kell találni” – javasolta a Velencei Bizottság. Az új előírások korlátozhatják a bírák szólásszabadságát és gyülekezési jogukat – áll a jelentésben. A lengyel bírák „lehetetlen helyzetben találják magukat”, mert többek között az Emberi Jogok Európai Bírósága és az uniós jog szellemében hozott döntések miatt fenyegethetik őket fegyelmi eljárások. Lehetetlenné válhat, hogy a lengyelországi bíróságok megvizsgálják más lengyel bíróságok függetlenségét és elfogulatlanságát – olvasható a dokumentumban. Az ilyen vizsgálat szükségességét a bizottság azzal indokolta, hogy a régi (az előző kormányok idején kinevezett bírákból álló) és az új bíróságok között jogi szakadás áll fenn, amely helyzetet a bizottság szakértői szerint gyorsan orvosolni kell.

A jelentés megemlíti az új bírák jelöltségét az államfői kinevezés előtt véleményező országos igazságügyi tanács messzemenő átpolitizálását is, mégpedig amiatt, hogy a tanács egy részét képező bírákat a korábbi igazságügyi reform nyomán a parlament – nem pedig bírói szervezetek – választja meg. A dokumentum kifogásolja továbbá a lengyel igazságügyi miniszter növekvő befolyását a (bírákkal szembeni) fegyelmi eljárásokban. A sürgősségi eljárásban kiadott véleményt a Velencei Bizottság plenáris ülésén, március végén kell még jóváhagyni.

PestiSracok facebook image

Paródia

A lengyel igazságügyi miniszter válaszában komolytalannak a valódi jelentés paródiájának nevezte a Velencei Bizottság állásfoglalását. A politikus szerint a dokumentum nem tekinthető hivatalosnak.

– jelentette ki Zbigniew Ziobro az ellenzéki többségű lengyel felsőház elnökének kérésére sürgősségi eljárásban készített, nem kötelező érvényű bizottsági iratról. A varsói kormány már múlt héten jelezte: az állásfoglalást nem tekinti majd hivatalosnak. Az Európa Tanács szakértői testülete, a Velencei Bizottság által kifogásolt tervezet fegyelmi intézkedéseket tenne lehetővé a politikai tevékenységet folytató, illetve kollégáik legitimitását megkérdőjelező bírák esetében.

A lengyel kormánypárti szenátorok botrányosnak tartják a Velencei Bizottság jelentését

Botrányosnak tartják a Velencei Bizottságnak a lengyel bíróságokról szóló törvénymódosítások elutasítását javasló, csütörtökön közzétett jelentését a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) szenátorai. A sürgősségi eljárásban készített, nem kötelező érvényű dokumentumot Michal Sewerynski, a PiS szenátora meghökkentőnek, sőt, botrányosnak nevezte. A jelentés szerinte igazából azt szorgalmazza, hogy Varsó mondjon le az összes eddigi (igazságügyi) reformról. A PiS egy másik szenátora, Marek Pek szerint a bizottság cselekvőképtelenné teszi a szuverén lengyel parlamentet az olyan reformok terén, amelyek tartalma a nemzeti parlamentek hatáskörébe tartozik. Botrányosnak minősítette Pek a jelentésben a lengyel országos igazságügyi tanácsról (KRS) kifejtett véleményt is, mert ez kétségbe vonja a lengyel alkotmánybíróság korábbi ítéletét. A Velencei Bizottság a KRS messzemenő átpolitizálását kifogásolta amiatt, hogy a tanács egy részét képező bírákat a lengyel igazságügyi reform nyomán már a parlament választja meg, nem pedig bírói szervezetek, mint korábban.

– jelentette ki Pek, hozzátéve: a dokumentum nem is vélemény, ez igazából egy utasítás. Pek bírálta azt is, hogy a dokumentum nem vette figyelembe azokat az érveket, amelyeket a PiS szenátorai fogalmaztak meg múlt héten, találkozva a Varsóban tájékozódó bizottsági küldöttséggel. Az ellenzéki többségű felsőház elnöke, Tomasz Grodzki azonban – akinek kérésére a Velencei Bizottság a véleményt készítette – reményének adott hangot, hogy a bizottsági állásfoglalás lehetővé teszi, hogy objektív döntést hozzanak a bíróságokról szóló törvénymódosításokról.

A lengyel kormány politikusai korábban már előrebocsátották: mivel a Velencei Bizottság küldöttségét nem a lengyel állam külföldi képviseletére alkotmányosan meghatalmazott szerv (az államfő, a kormány) hívta meg, a múlt heti látogatást és az ennek nyomán készülő bizottsági véleményt nem tekintik hivatalosnak. A kormánypárti többségű alsóházban (szejm) tavaly decemberben megszavazott törvénytervezet fegyelmi intézkedéseket tenne lehetővé a politikai tevékenységet folytató, illetve kollégáik legitimitását megkérdőjelező bírák esetében. Amennyiben a módosításokat a szenátus a legkésőbb pénteken esedékes szavazásban elveti, az alsóház egyszerű többséggel újból megszavazhatja őket.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.