Pesti Srácok

Rácz Zsófia: A fiatalok nem akarnak feltétlenül asztalt borogatni

null

"Mi, fiatalok nem akarunk feltétlenül asztalt borogatni, egyszerűen csak azt kérjük, hogy adjanak még több széket az asztalnál" – nyilatkozta a Mandiner csütörtöki lapszámában megjelent interjúban Rácz Zsófia, a fiatalokért felelős helyettes államtitkár. Ugyanakkor kiemelte: a fiatalokhoz beszélni nem azt jelenti, hogy infantilizálni kell az üzeneteket, hanem dinamikusan, érthetően, korszerűen kell megfogalmazni azokat, "figyelembe véve, hogy senki sem a Magyar Közlönyt akarja olvasni hazafelé a buszon".

Rácz Zsófia a Mandiner csütörtöki lapszámában megjelent interjúban elmondta: véleménye szerint, ha a fiatalok azt látják, hogy van tervezhető jövőkép versenyképes fizetéssel, segítséggel az életkezdéshez Magyarországon, akkor a többség a külföldi kaland után inkább haza fog jönni, hogy itthon folytassa tovább az életét. Mint fogalmazott:

Rácz Zsófia az interjúban elmondta: munkájában fontosnak tartja, hogy sokat legyen a fiatalok között, hogy ne megmondjon, hanem kérdezzen, hogy a válaszokat és a belőlük fakadó teendőket eljuttassa a kormányzathoz. Kiemelte:

PestiSracok facebook image

A helyettes államtitkár szerint Gyurcsány csetbotja szerinte azért lehet népszerű, "mert annyira trash, hogy a fiatalok már azért megnyitják, hogy röhögjenek rajta".

– jegyezte meg. Hozzátette:

Forrás: Mandiner; Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.