Pesti Srácok

Robbanószerkezeteket találtak és két embert őrizetbe vettek Kelet-Franciaországban

null

Előállítottak egy iszlamista radikalizálódás miatt nyilvántartott embert és az élettársát csütörtökön a kelet-franciaországi Épinal településen, miután a lakásában robbanószerkezeteket találtak. Az ügyben a párizsi terrorelhárítási ügyészség indított eljárást – jelezte a vádhatóság.

Az 1971-ben született, fogyatékkal élő gyanúsított 2019-ben szabadult a börtönből, ahova egy kábítószerügy miatt került. A titkosszolgálatok évek óta megfigyelték, miután korábban kapcsolatban állt egy 2012-ben feloszlatott iszlamista csoporttal. A szabadulása után decemberben azzal hívta fel magára a hatóságok figyelmét, hogy a környezetében azzal dicsekedett, hogy robbanószerkezeteket készít. A robbanószerkezetet délelőtt fedezték fel a rendőrök a férfinak a kisváros egyik belvárosi lakóépületében található lakásában, ahol házkutatást tartottak, és ahova riasztották a kommandósokat és a tűzszerészeket, miközben a környékbeli két iskolát kiürítették, és az utcákat lezárták. Nicolas Heitz megyei ügyész is a helyszínre sietett, "tekintettel a talált tárgyakra". Megerősítette, hogy robbanószerkezetekről van szó. Azt is jelezte, hogy a helyszínen egy férfit őrizetbe vették, és az élettársát is letartóztatták. Az épületben először a tűzszerészek, majd a kelet-franciaországi Nancy bűnügyi rendőrsége járt el. A hatóságok valamivel dél előtt feloldották a biztonsági intézkedéseket. A párizsi terrorelhárítási ügyészség délután jelezte, hogy terrorista bűnszövetkezet és terrorcselekménnyel kapcsolatos robbanószerkezetek készítése miatt vizsgálatot indított.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.