Pesti Srácok

Salviniék komoly üzenete lehet a vasárnapi olasz tartományi választások eredménye a baloldali kormánynak

null

Választásokat tartanak vasárnap két olasz tartományban; a déli Calabriában jobboldali győzelmet jósolnak a közvélemény-kutatók, az északkelet-olaszországi Emilia-Romagnában fej-fej mellett áll a bal- és jobboldal. Nagy reményeket fűz a vasárnapi választásokhoz a Liga. A voksolás kimenetele komoly üzenet lesz Rómának, különösen, ha az északi tartományban is győz a jobboldal, hiszen itt fél évszázada baloldali vezetés van.

– mondta Molnár Anna Olaszország-szakértő az M1 aktuális csatornán. Emilia-Romagna Olaszország gazdag régiói közé tartozik, ahol fél évszázada baloldali vezetés van. A jelenleg ellenzékben lévő Matteo Salvini vezette jobboldal reménykedik a győzelemben, amely nagy siker lenne számukra, és reményeik szerint a baloldali Demokrata Pártból és az Öt Csillag Mozgalomból álló központi kormány bukásához is vezethet.

Reggel hét órakor nyíltak meg az urnák az északi Emilia-Romagna és a déli Calabria tartományban, ahol az este 11-ig tartó választások jelentős belpolitikai fordulatot idézhetnek elő. Az Il Messaggero napilap úgy vélte, a tartományi választások eredményének kihirdetése után "semmi sem lesz olyan, mint régen". Ha a Matteo Salvini vezette jobboldal győz, előrehozott választásokat fog szorgalmazni. Vereség esetén a PD sem engedheti meg magának a kormányzás folytatását, hiszen ezzel a folyamatos felmorzsolódást kockáztatja. Baloldali győzelem esetén is fordulat várható, mivel a PD kormányátalakítást fog követelni saját pozícióinak növelésére.

PestiSracok facebook image

Paolo Borchia, a Liga európai parlamenti képviselője a Magyar Hírlapnak arról beszélt, hogy bár a balközép koalíció magasan megnyerte a 2014-es tartományi választást, tény, hogy az elmúlt években, főleg a globalizáció miatt a munkásosztály elvesztette eredeti jelentését, és a hagyományos baloldali szavazók választói magatartása is megváltozott; különösen igaz ez Emilia-Romagna tartományra. A politikus kifejtette: a választók felismerték, hogy a hagyományos baloldali mozgalmak sokkal szívesebben védik a nagyvállalatok érdekeit, elkezdték elveszteni a biztonságérzetüket. Borchia a lapnak elmondta:

Forrás: MTI, Magyar Hírlap; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.