Pesti Srácok

Elrendelték a Viking Sigyn mögött haladó hajó kapitányának bűnügyi felügyeletét

null

Elrendelte a bíróság a Hableánnyal ütköző Viking Sigyn szállodahajó mögött haladó Viking Idun hajó kapitányának bűnügyi felügyeletét – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön.

A közleményben felidézték, hogy a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt indult ügyben a Viking Idun kapitányának bűnügyi felügyeletét indítványozta a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség. Hozzátették: a Viking Idun ukrán kapitányát a Budapesti Rendőr-főkapitányság gyanúsítottként hallgatta ki harmincöt rendbeli segítségnyújtás elmulasztása vétségének megalapozott gyanúja miatt. A férfi idézésére önként jelent meg a rendőrségen, amely őrizetbe vette és kezdeményezte a letartóztatását. A kerületi ügyészség – figyelemmel a gyanúsított önkéntes megjelenésére is – a kapitány bűnügyi felügyeletének elrendelésére tett indítványt, az eljárásban való jelenlétének biztosítása érdekében. A bíróság megállapította, hogy a gyanú megalapozott, és elrendelte a kapitány bűnügyi felügyeletét, azzal a magatartási szabállyal, hogy minden hónapban jelentkeznie kell a rendőrségen. A végzés végleges – áll a közleményben.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.