Pesti Srácok

Soros pénzeli a magyar iskolákat perlő szervezetet

Soros pénzeli a magyar iskolákat perlő szervezetet

Magyar iskolák bezáratását, fenntartóik megbüntetését támogatja hosszú évek óta hazánkban a Soros-hálózat. Legutóbb a gyöngyöspatai önkormányzat és a területileg illetékes tankerület ellen százmillió forintos bírságot kijáró Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány például jelentős részben a Nyílt Társadalom Intézet által biztosított forrásokból folytatja boszorkányüldözését, aminek pár éve a huszártelepi görögkatolikus általános iskola is majdnem áldozatául esett – írja a Magyar Nemzet.

Soros György pénzén perelte sikeresen helyi cigány gyerekek elkülönített oktatása miatt Gyöngyöspatát és a Hatvani Tankerületi Központot az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) – derül ki a liberális jogvédő szervezet utóbbi időben kissé felületesnek tűnő beszámolóiból és közhasznúsági jelentéseiből. A pervesztes feleknek kevesebb, mint két héten belül százmillió forintot kellene kifizetniük.

A CFCF 2016-os irataiban az szerepel, hogy az OSI támogatási program keretében nemzetközi forrásból meg nem nevezett összeghez jutottak, és ebből fedezték – egyebek mellett – a 63 gyöngyöspatai szegregált gyermek képviseletében indított eljárást. Ők ugyan egyszer sem említik, de az OSI betűszó Soros Open Society Institute-ját, azaz a Nyílt Társadalom Intézetet fedi. Az adatlap szöveges melléklete alapján pedig több tíz millió forintról lehet szó, mivel összesen 35 190 000 forint támogatásban részesültek, és a dokumentum csak három donort említ: az OSI mellett a 2005-ben szintén a spekuláns által létrehozott Roma Education Fundot (REF) – amely jellemzően kisebb, néhány milliós tételeket folyósít oktatási célra – és a Norvég Alapot – írja a lap.

A szervezet pedig megdolgozik Soros pénzéért: Huszártelepen – mint ismert – az alapítvány a fenntartó és a kormány mellett szülőkkel is szembekerült, mivel azok fontosabbnak tartották, hogy gyermekeik a lakóhelyükhöz közel, a felzárkóztatás és integráció terén nagy tapasztalatokkal rendelkező egyház által üzemeltetett iskolában tanuljanak, ahelyett, hogy a CFCF által preferált „szivárványosztályokba” járnának Nyíregyháza távolabbi részein. Jászladányban ugyanakkor azért pereltek, mert 2013-tól, amikor a településen megnyílt az egyházi iskola, sok szülő – élve jogaival – az állami helyett inkább azt választotta. Az alapítvány viszont kijelentette: valójában arról van szó, hogy „a KLIK <…> közreműködésével most egyházi iskolába menekítik a nem cigányok a gyerekeiket”, és boszorkányüldözésbe kezdett.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan

Ajánljuk még

NoÁr VS Vasvári vita, vagy miért van lincshangulatban az ország? - Libz of TikTok Hungary

Libz'z of TikTok június 5.
Molnár Áron, még mielőtt ismét megszedné magát az RTL embereket kizsákmányoló “tehetségkutatójából” ismét hergelt egyet. Ezúttal az egykori “luxusfeleség”, ma pedig szintén luxusban élő többgyermekes édesanyára/influenszerre, Vasvári Vivienre uszította lincshangulatban lévő követőit. Vivien “bűne” annyi volt ebben az esetben, hogy arra buzdította milliós követőtáborát, vegyenek részt ők is a véleménynyilvánító szavazáson. A műsorunkban ezen eset kapcsán beszéltünk arról, hogy meddig megy még el a magyar társadalom egy része, a jobboldali, vagy jobboldalisággal vádolt gazdagok ellen elkövetett, egyelőre csak verbális erőszakban. Az adásban ennek kapcsán felmerült az is, hogy tapasztalataink szerint a “pusztuljanak a gazdagok” címszavú lincshangulatra azok a Z-generációsok is rendkívül fogékonyak, akik egyébként eltartják az online tartalomgyártó influenszereket.