Pesti Srácok

Terrorizmussal kapcsolatos ügyként kezelik a párizsi késelést

null

Terrorizmussal kapcsolatos üggyé minősítették a Párizsban pénteken történt késes támadást, amely során egy ember meghalt, két nő pedig megsebesült – közölte szombaton a francia nemzeti terrorellenes ügyészség.

A nyomozók szombaton kiderítették, hogy a támadó, akit rendőrök agyonlőttek, korábban radikalizálódott, és készült a támadásra. A nyomozás így igazolta a terrorizmussal kapcsolatos gyilkosság és gyilkossági kísérlet gyanúját. Laure Beccuau créteil-i ügyész szombaton közölte, hogy a támadó egy 22 éves férfi volt, hosszú és súlyos pszichiátriai kórtörténettel. Pár éve, 2017 májusában vagy júliusában tért át az iszlám hitre, és a támadás során többször is azt kiabálta: "Allahu Akbar!" (Allah a legnagyobb). A nyomozók még átnézik a támadó mobiltelefonjait és számítógépeit. Bűntársat nem azonosítottak. Philippe Bugeaud, a francia bűnügyi rendőrség igazgatóhelyettese elmondta, hogy egy búcsúlevelet – amelynek részleteit nem ismertették – és az iszlámról szóló néhány könyvet találtak a támadó táskájában. Némely könyv a szalafizmusról szól, amelyet széles körben a szunnita iszlám szigorú értelmezésének tartanak. Az eset Párizs egyik külvárosában, Villejuifben történt egy parkban. A támadásban megsebesült két nő már elhagyta a kórházat.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.