Pesti Srácok

Trump Irán elleni, katonai műveleteit korlátozó törvényjavaslatot nyújtanak be a demokraták

null

Donald Trump amerikai elnök Iránnal kapcsolatos katonai műveleteit korlátozó törvényjavaslat benyújtását jelentette be magyar idő szerint hétfő hajnalban Nancy Pelosi, a washingtoni képviselőház demokrata párti házelnöke.

A héten benyújtandó törvényjavaslat megerősítené a kongresszust jogaiban, miszerint ha a kongresszus nem ad külön felhatalmazást rá, Trumpnak harminc napon belül véget kell vetnie az Iránnal kapcsolatos hadműveleteinek. Elemzők szerint noha a javaslatot a demokrata többségű képviselőház vélhetően elfogadja, kétséges, hogy megszavazzák a republikánus többségű szenátusban is, amelynek az elmúlt napokban több tagja jelezte: támogatja Trump Iránnal kapcsolatos intézkedéseit.

Az amerikai elnök utasítására pénteken Bagdadban célzottan likvidálták Kászim Szulejmáni tábornokot, az iráni Köztársasági Gárda elit egysége, az al-Kudsz Brigád a parancsnokát. Néhány nappal később Trump Twitteren csapássorozattal fenyegette meg Iránt arra az esetre, ha Teherán bosszút állna Szulejmáni likvidálásáért. Pelosi az akciót követően arra figyelmeztetett, hogy a Szulejmáni elleni amerikai csapás "az erőszak veszélyes kiszélesedését" jelenti.

PestiSracok facebook image

– mondta. A házelnök egyúttal bírálta Trumpot, amiért a kongresszus hozzájárulása nélkül döntött a légicsapásról. Donald Trump vasárnap a Twitteren azt írta, hogy bejegyzés révén értesíti a kongresszust arról, hogy ha Irán amerikai állampolgárok vagy célpontok ellen intéz támadást, akkor Washington gyorsan visszavág, és "talán aránytalan mértékben".

– írta az elnöknek a külügyi bizottság. Az iraki parlament vasárnap megszavazta az Irakban állomásozó külföldi katonai erők jelenlétének megszüntetését célzó javaslatot. Válaszul Trump szankciókkal fenyegette meg Bagdadot.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.