Pesti Srácok

Varga Zoltánnak adták Gréczy mandátumát

Varga Zoltánnak adták Gréczy mandátumát

Varga Zoltán váltja az Országgyűlésben a mandátumáról 2019. december 31-i hatállyal lemondó Gréczy Zsoltot – közölte a Demokratikus Koalíció elnökségének pénteki döntését a párt kommunikációs igazgatója.

– ismertette Wirsching Viktória a leendő képviselő életrajzát. Elmondása szerint Varga Zoltán hosszú évek óta részt vesz a helyi közéletben és politikában, 2006 óta a debreceni közgyűlés ellenzéki képviselője. A Demokratikus Koalíció színeiben 2014 óta politizál. Wirsching Viktória arra is kitért, hogy

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.