Pesti Srácok

Vona Gábor vitára hívta Rónai Sándort az ellenzéki összefogás ügyében

Vona Gábor vitára hívta Rónai Sándort az ellenzéki összefogás ügyében

Rónai Sándor EP-képviselő Facebook-oldalán üzent Vona Gábornak a 2022-es országgyűlési választást érintő ellenzéki összefogásról, a Jobbik volt elnöke pedig válaszában vitára hívta a DK-s politikust. A csörte előzménye Gyurcsány Ferenc a napokban nyilvánosságra hozott Facebook-bejegyzése, amelyben a DK vezetője egyértelműsítette az erre fogékonyakban: az októberi önkormányzati választás mintájára két év múlva is teljes koordináció szükséges a baloldali térfélen, mindenhol egyetlen ellenzéki indulhat csak a fideszes jelölt ellen. Gyurcsány szerint csak ezzel a módszerrel győzhetnek 2022-ben, Vona azonban jelezte: nem hisz a bukott miniszterelnöknek. A Jobbik egykori vezetője szerint Ferenc ötlete inkább a bukás receptje.

– írta Vona Gábornak címzett bejegyzésében Rónai Sándor. A DK EP-képviselője egy korábbi interjút is idézett, amelyben a volt pártelnök azt mondta: "mi arra készülünk, hogy a Jobbik egyedül nyeri meg a választást" – idézte fel a történteket az atv.hu.

PestiSracok facebook image

– folytatta Rónai, aki szerint, ha elutasították volna az együttműködést, akkor ők most épp úgy lennének polgármesterek, alpolgármesterek, vagy képviselők, ahogyan Vona lett miniszterelnök 2018-ban.

– zárta gondolatait a DK-s politikus. Vona Gábor később hozzászólt Rónai bejegyzéséhez, amelyben azt írta:

Forrás: atv.hu/PS; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.