Pesti Srácok

rónai sándor

A Percember Petik nagy hete: kormányváltást az önkormányzati választásokon! – Karanténvlog

Ps TV 2024 március 16.
Erős hetünk volt, hiszen egyes ellenzéki dollárbébik már kellően elfáradtak, így a kutya sem volt kíváncsi rájuk, érkeztek azonban új szereplők, valaki pedig reaktiválta magát. De kétségkívül elmondhatjuk, hogy általában a DK a nyertes, akik a bolsevik propagandát a magyar társadalom nyelvcsapjára öntve, folyamatosan okádásra ingerelve tartják magukat felszínen. Rónai Sándorék most is összehozták az egyre unalmasabb fröcsögést, amit a legostobább gyurcsányista szektatagokon kívül más már nem vesz komolyan. De a Petik hete most jött el, hiszen Jakab Péter olyannyira reaktiválta magát, hogy lassan királykoronázására készül és az ATV-ben annak örvendett, hogy pártját 2 százalékosra mérték, amivel több ellenzéki pártot már megelőzött. Ebből a krumplikirály szerint egyenesen következik, hogy a Parlamentet fel kell oszlatni, ráadásul a júniusi EP- és önkormányzati választásokat követően, aminek semmi köze az országgyűlési választásokhoz. De nem Jakab volt az egyetlen, aki királykoronázással egybekötött önömlengést tartott, hiszen Magyar Péter annyira megszerette magát az évtizedek alatt, és annyira örül, hogy vele foglalkoznak, hogy semmitmondóan magabiztossá vált. A Karanténvlogot még a március 15-i események előtt vettük fel, így azt a teljesítményét nem is tudtuk górcső alá venni, ám amit előtte művelt, pont elegendő munícióval szolgáltatott számunkra. Nézzétek most is a Karanténvlogot, megéri!

A Soros-klán új főnökkel támadja hazánkat, vegyük komolyan a fenyegetést (Karanténvlog)

Ps TV 2023 június 17.
Sokaknak egyszerűen unalmas meghallgatni az igazságot, így volt ez mindig, a Karantén azonban pont emiatt sem marad csendben. A történelem során rengeteg példa bizonyítja, hogy a nagy veszedelmet egy kézlegyintéssel elintézték, aztán jött a feketeleves: a mongolokkal és a törökökkel is ez volt a helyzet, hiába a pontos helyzetjelentések, hiába kondult a vészharang, egyesek csupán nagyokat nevettek, álproblémának nevezték, aztán jött a tatárjárás és a mohácsi csata, de a patópálok és nemzetárulók sosem nyugodtak az évszázadok során. Ma is sokan gúnyosan nevetnek, amikor Soros György neve elhangzik, pedig az orruk előtt vannak a bizonyítékok, sőt, néha nyilatkozatokban mutatja ki a foga fehérjét a klán, de ez sem elég. Nem elég a megannyi ernyőszervezet, akik a magyar társadalmat és berendezkedést támadják, akik lépten-nyomon hazánk ellen lépnek fel és igyekeznek belénk fojtani a szuszt. A Karantén nem mehetett el szó nélkül Rónai Sándor, DK-s EP-képviselő szánalmas bohózata mellett sem, aki egyetlen kellemetlen kérdésre se válaszolt az ATV műsorában, inkább látványosan mellébeszélt és Orbán Viktort szidta egyenes reakció helyett. Bemutatjuk, hogy milyen az, amikor Karácsony Gergely már ki se mer állni, hanem maga helyett egy fiatal lánnyal mondatja el a kormányszidó hazugságait, és Jámbor elvtárs remek menekülése is szóba kerül, aki csak akkor szeret általánosítani, ha nem a saját politikai közösségéről van szó, a szadista gyermekpornó ügyében csak nyammog és mutogat, felelősséget nem vállal. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornára.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.