rónai sándor
Nincs országos Momentum–DK-háború – állítja Rónai Sándor
Te és a pártod azt igyekszik elhitetni, hogy itt bizony valami országos, nagy törés van az ellenzéki pártok között – üzente Rónai Sándor DK-s politikus Fekete-Győr András Momentum-vezérnek szerdai Facebook-posztjában.Gödi botrány – A baloldali belháborúban az álhírgyártás a jól bevált harcmodor
Egymásnak esett a DK és a Momentum a gödi eset ürügyén. A DK uniós képviselője, Rónai Sándor kedd esti közleményében nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amely szerinte azt bizonyítja, hogy legnagyobb baloldali riválisa, a Momentum a Fideszhez dörgölődzik. A bizarr vádat nem győzi cáfolni a Momentum, sőt, ellentámadásba kezdtek és egy még abszurdabb elmélettel erősítik az ellenzéki komédiát: azt állítják, hogy pont a DK kokettál a Fidesszel. Gyurcsányék politikai versenytársai azt állítják, manipulált felvételt hozott nyilvánosságra a DK. Ez a gyakorlat jellemző egyébként az ellenzékre, amely mestere az álhírgyártásnak. Az ellenzéki összefogás állapotát mi sem tükrözi jobban, mint az a tény, hogy az egymás hátán megkapaszkodni kívánó szövetségesek annyira bizalmatlanok egymással, hogy titokban minden megbeszélést rögzítenek. A botrány kapcsán sűrű nyilatkozatháború zajlik a két balliberális párt között, amelybe Terézváros momentumos vezetője is beleállt.Nagyon fájna Gyurcsányéknak, ha nem terjeszthetnék a Facebookon tovább szabadon a rém-és álhíreiket
Két, megfizethetetlen árú balatoni lángos elfogyasztása közben hatásszünetet tartott a DK, a hirtelen jött lehetőséget pedig arra használták fel, hogy az erre leginkább alkalmatlan arcukkal felolvastassák, miképp eszi meg reggelire Orbán a Facebookot. Diktatúra van itt, szintet lép a cenzúra – mondta forradalmi toborzójában Rónai Sándor, aki nem szalasztotta el felidézni az Index kormányzati bedarálásának hazugságát sem, kifelejtette ugyanakkor a történetből gazdáját, Gyurcsányt, aki amúgy az egész habverés mögött áll. Rónai egyébként annak a DK-nak az EP-képviselője, amely szigorú, huszonnégy órás szakmányban íratja a rém-és álhíreket az olyan, a saját tulajdonukban lévő platformokon, mint amilyen például az Orbán Lapjáról Kitiltottak Társasága. Érdemes megjegyezni, hogy Gyurcsány személye miatt a hardcore MSZP-sek jobban utálják Ferencet, mint Orbánt, ez azonban nem akadályozza meg őket abban, hogy a DK-val összefogva gyártsák és terjesszék a nettó hazugságot, közös munkájuk gyümölcse egyebek mellett a mostani balatoni lejáratókampány.Varga Judit igazságügyi minisztert kezdte ekézni a Gyurcsány-párt EP képviselője
Varga Judit Orbán Viktorhoz hasonlóan ferdíti az igazságot az EU-csúcson született döntésekkel kapcsolatban - fogalmaz Rónai Sándor DK-s EP képviselő. Bár a magabiztosság különösen annak tükrében arcpirító, hogy éppen párttársa, Dobrev Klára szabadult el hajóágyúként a témában, Molnár Csaba, szintén DK-s EP képviselő pedig odáig ment, hogy egyszerűen eltagadja a tényt, hogy hazánk mekkora költségvetési forrásokat fog kapni a következő uniós költségvetési ciklusban.Gyurcsányék továbbra is a Magyarországnak járó uniós források elvételén dolgoznak
Csak az európai ügyészséghez csatlakozó tagállamok kapjanak uniós forrásokat! – javasolja a Demokratikus Koalíció az Európai Bizottságnak, most éppen ebben találva meg az indokát annak, hogy a kohéziós és egyéb uniós források inkább maradjanak a gazdag nyugat-európai országoknál, ne kerüljenek Magyarországra, hátha ettől megbukik a kormány.A Gyurcsány-párt ismét az Európai Bizottságnál fúrja Magyarországot
A Gyurcsány-párt sokadjára fordul az Európai Bizottsághoz, most épp Göd és a többi önkormányzat védelmének ürügyén. Az ellenzéki párt a vírus elleni védekezést szolgáló rendkívüli jogrenden fanyalog. A DK-s Rónai Sándor szerint tisztán látszik, hogy milyen aljas, a demokráciát lábbal tipró intézkedésekre használja a kormány a rendkívüli jogrendet.Informátor – A koronavírus elhozta a baloldali rémhírterjesztési módszer aranykorát, közben egy DK-s képviselő lebukott: igazat is mondott (videó)
Elismerte Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője, hogy az Orbán-kormányok körülbelül 300 milliárd forintot költöttek el az egészségügy fejlesztésére csak uniós forrásból – tudta meg az Informátor. Ez a hír annak fényében is érdekes, mert például a koronavírus-törvény elfogadása után borítékolható volt a nemzetközi hisztéria. Meg is érkezett menetrendszerűen a gyalázkodás, volt szó diktatúra építéséről, Orbán Viktor teljhatalmáról, a parlament beszüntetéséről – csak a valódi tények nem kerültek szóba. A Hír TV Informátor című műsora ezt a témát járja körbe.Levélben osztja ki a DK-t Deutsch Tamás, válaszként Gyurcsány pártja az EP-ben a Fideszt vádolja rasszizmussal, Niedermüllert pedig dicséri
Nem elég, hogy Niedermüller Péter vállalhatatlan és rasszista kijelentése után nem kér bocsánatot, pártja, a Gyurcsány Ferenc vezette DK sem tart önvizsgálatot, sőt, régi, elvtársi módszert használva még ők lendülnek támadásba, mocskolva a magyar kormányt. Rónai Sándor, a Gyurcsány-párt szóvivője az Európai Parlamentben küldött szét egy olyan levelet, amelyben Niedermüllert védi, az emberi jogok és az egyenlőség nagy barátjaként mutatja be, ami állítása szerint mindenki számára ismert, miközben az Orbán-kormányt nyíltan rasszistának deklarálja. Elképesztően szánalmas és gerinctelen magyarázkodására és gyáva támadására azt követően került sor, hogy Deutsch Tamás, EP-képviselő levélben tájékoztatta az európai politikusokat, hogy számukra is félreérthetetlenül világos legyen: Niedermüller vállalhatatlan, rassszista, gyáva és a saját nemzetének többségét sértette meg mélyen.Orbánt most éppen Mussoliniként ábrázolja Brüsszelben a DK-MSZP-Momentum-Soros-kommandó
Ma éppen a magyar kultúra, az oktatás, a tudomány és a média volt soron. Ezek „leépítéséről” tartottak konferenciát magyar ellenzéki politikusok az EP-ben, hogy az önmagukat magasabb rendűnek tartó nyugati politikusoknak megfelelő sorvezető legyen a kezében, amikor hazánk lakóinak elmaradottságáról értekeznek, a politikai korrektség előírásai miatt a rasszizmusukat és kolonializmusukat társaságban már csak a kelet-közép-európaiak felé irányuló gyűlöletben kiélő társadalmuknak.Ajánljuk még