Pesti Srácok

Nagyon fájna Gyurcsányéknak, ha nem terjeszthetnék a Facebookon tovább szabadon a rém-és álhíreiket

null

Két, megfizethetetlen árú balatoni lángos elfogyasztása közben hatásszünetet tartott a DK, a hirtelen jött lehetőséget pedig arra használták fel, hogy az erre leginkább alkalmatlan arcukkal felolvastassák, miképp eszi meg reggelire Orbán a Facebookot. Diktatúra van itt, szintet lép a cenzúra – mondta forradalmi toborzójában Rónai Sándor, aki nem szalasztotta el felidézni az Index kormányzati bedarálásának hazugságát sem, kifelejtette ugyanakkor a történetből gazdáját, Gyurcsányt, aki amúgy az egész habverés mögött áll. Rónai egyébként annak a DK-nak az EP-képviselője, amely szigorú, huszonnégy órás szakmányban íratja a rém-és álhíreket az olyan, a saját tulajdonukban lévő platformokon, mint amilyen például az Orbán Lapjáról Kitiltottak Társasága. Érdemes megjegyezni, hogy Gyurcsány személye miatt a hardcore MSZP-sek jobban utálják Ferencet, mint Orbánt, ez azonban nem akadályozza meg őket abban, hogy a DK-val összefogva gyártsák és terjesszék a nettó hazugságot, közös munkájuk gyümölcse egyebek mellett a mostani balatoni lejáratókampány.

Felszólította a kormányt a Demokratikus Koalíció (DK), hogy tartsa távol magát a Facebook szabályozásától – a témában saját felelősségére Rónai Sándor (képünkön) tartott kedden élő sajtótájékoztatót a közösségi oldalon. Gyurcsányék EP-képviselője szerint Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke is befarolt a NER-nek, amikor nemrég arról beszélt, hogy az ál-és rémhírek elképesztő terjedésének visszaszorítása érdekében szükség lenne valamilyen nemzeti szabályozásra, mert a felhasználókra jelenleg hatalmas mennyiségű ellenőrizhetetlen adat, állítás zúdul. Az eddig semmilyen képességet felmutatni nem képes Rónai láthatóan a súgógépről felolvasott forradalmi toborzójában szemrebbenés nélkül úgy fordította le a fentieket, hogy Orbánék szűk köre személyesen akar dönteni arról, hogy ki használhatja a Facebookot, és ki nem.

Rónai Sándor természetesen nem hagyta ki az Index kormányzati bedarálásának mítoszát sem, azt ugyanakkor nem fejtette ki, hogy a portál körül kialakult műbalhé épp a gazdája, Gyurcsány Ferenc kétes érdeme. A képviselő szerint a kormány cenzúrázni akarja a Facebook-tartalmakat attól függően, hogy mit tart helyesnek. Rónai felelevenítette azokat a meg nem történt rémtörténeteket is, amikor Orbán rendőrpribékjei csavarták ki az egeret ártatlan nyugdíjasok kezéből rémhírterjesztés miatt, majd egy gyors képzavar alkalmazásával hamar eljutott oda, hogy Károly bácsi és Irma néni leteperésével az ellenzék hangadóitól is elvették a nyilvános szereplés lehetőségét. Akkor ezt így most hogy? – kérdezhetné az egyszeri riporter, de nem kapna választ. Sándor úgy vélekedett: nem igaz, hogy a kormány azért szorgalmazza a szabályozást, mert fel akar lépni a fake news ellen, hanem abban mesterkednek, hogy a Facebook is a kabinet játszótere lehessen. Sándor eközben megpróbált mérgesen nézni – nem sikerült – és biztosította a felekezetük tagjait, hogy ők, európai magyar demokraták ezt nem hagyják.

Rónai Sándor egyébként annak a DK-nak az EP-képviselője, amely szigorú, huszonnégy órás szakmányban íratja a rém-és álhíreket az olyan, a saját tulajdonukban lévő platformokon, mint amilyen például az Orbán Lapjáról Kitiltottak Társasága. Érdemes megjegyezni, hogy Gyurcsány személye miatt a hardcore MSZP-sek jobban utálják Ferencet, mint Orbánt, ez azonban nem akadályozza meg őket abban, hogy a DK-val összefogva gyártsák és terjesszék a nettó hazugságot, közös munkájuk gyümölcse egyebek mellett a mostani balatoni lejáratókampány. Azt, hogy miért Rónaira bízták a keddi előadást nem tudni, valószínűleg csak annyi történhetett, hogy az ő nevét találták meg elsőként a jelenléti íven, a többiek meg amúgy is nyaralnak Őszödön.

PestiSracok facebook image

Forrás: Facebook/PS. Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.