álhírek terjesztése
Nagyon fájna Gyurcsányéknak, ha nem terjeszthetnék a Facebookon tovább szabadon a rém-és álhíreiket
Két, megfizethetetlen árú balatoni lángos elfogyasztása közben hatásszünetet tartott a DK, a hirtelen jött lehetőséget pedig arra használták fel, hogy az erre leginkább alkalmatlan arcukkal felolvastassák, miképp eszi meg reggelire Orbán a Facebookot. Diktatúra van itt, szintet lép a cenzúra – mondta forradalmi toborzójában Rónai Sándor, aki nem szalasztotta el felidézni az Index kormányzati bedarálásának hazugságát sem, kifelejtette ugyanakkor a történetből gazdáját, Gyurcsányt, aki amúgy az egész habverés mögött áll. Rónai egyébként annak a DK-nak az EP-képviselője, amely szigorú, huszonnégy órás szakmányban íratja a rém-és álhíreket az olyan, a saját tulajdonukban lévő platformokon, mint amilyen például az Orbán Lapjáról Kitiltottak Társasága. Érdemes megjegyezni, hogy Gyurcsány személye miatt a hardcore MSZP-sek jobban utálják Ferencet, mint Orbánt, ez azonban nem akadályozza meg őket abban, hogy a DK-val összefogva gyártsák és terjesszék a nettó hazugságot, közös munkájuk gyümölcse egyebek mellett a mostani balatoni lejáratókampány. Kovács Zoltán: Nem a kormány, hanem a bíróságok döntik el, hogy mi tekinthető rémhírnek
A Soros György álcivil politikai szervezeteinek ha nem is egyetlen, de mindenképp egyik koronakövének mondható Riporterek Határok Nélkül teljes információs rendőrállam kialakításával kapcsolatos parádézása ékes bizonyítéka a valóságtól való teljes elrugaszkodottságnak. A „civil szervezet” azért aggódik, sőt talán még retteg is, mert szerintük a koronavírus-törvény által bevezetett rémhírterjesztésre vonatkozó büntetőjogi szankció esetében valójában a magyar kormány döntheti el önkényesen, hogy egy sajtócikk igaz-e vagy sem, tehát, hogy büntetendő-e. Ez természetesen köszönő viszonyban sincs a valósággal. Ez továbbra is a független bíróságok feladata, a kormány pedig a bírósági ügyek eldöntésébe semmilyen szinten nem avatkozik bele – írta csütörtökön közzétett Facebook-bejegyzésében Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.