Pesti Srácok

Leleplezte az álhíreket terjesztő Kálmán Olgát Menczer Tamás

A kamuvideós Korózs Lajoshoz hasonlította Kálmán Olgát Menczer Tamás, aki rámutatott, hogy Kálmán Olga nem riad vissza a hírhamisítástól, sőt szemrebbenés nélkül hazudik a televízió kamerái előtt. Az egykor a függetlenség jelmezében díszelgő gyurcsányista újságíró ugyanis pénteken azért siránkozott a nyilvánosság előtt, hogy nem kap választ a tesztekkel kapcsolatos kérdéseire, miközben a külügyminisztérium már csütörtökön írásban reagált.

Pénteken az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Kálmán Olga, a DK politikusa arról beszélt, hogy nem kapott választ arra a kérdésére, mi lett a sorsa annak a 2 millió koronavírustesztnek, amit korábban a kormány vásárolt. Az ügy kapcsán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára azt mondta: november 12-én a Külügyminisztérium megküldte a választ annak az ügyvédi irodának, amelyik Kálmán Olgát képviseli.

– fogalmazott a műsorban Menczer Tamás.

PestiSracok facebook image

– világított rá Menczer Tamás külügyi államtitkár az ATV Egyenes beszéd című műsorában, miután cáfolta Kálmán múlt pénteki nyilatkozatát arról, hogy a külügyminisztérium nem hajlandó elmondani, hova kerültek a tesztek. Menczer Tamás bemutatta a Gyurcsány-párt kérdéseire adott válaszokat tartalmazó levelet, amelyet jóval Kálmán Olga nyilatkozata előtt elküldtek.

Forrás: Facebook -ATV; Fotó:ATV-képernyőfelvétel

Ajánljuk még