Pesti Srácok

Donald Tusk ismét álhírrel ment neki a magyar kormánynak

null

Németország, Magyarország, Olaszország olyan tagállamok, amelyek szégyellhetik magukat, mert vétózták a kemény oroszellenes szankciókat az unióban – Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke ezzel ment neki a Twitteren a szóban forgó kormányoknak péntek reggel, miután hajnalban véget ért az Európai Tanács rendkívüli ülése. Mint azt a lengyel ellenzék vezetője kifejtette, ebben a háborúban minden valóságos.

A néppárti elnök véleménye amiatt is érthetetlen, mert az EU vezetői és tagállami vezetők is nyíltan hirdetik, hogy az uniós csúcstalálkozón a blokk eddigi legszigorúbb szankcióiról sikerült megállapodni. Nem volt olyan ország, amely blokkolta volna a héten belül immár második, oroszellenes intézkedéscsomagot. Orbán Viktor miniszterelnök a találkozóról bejelentkezve maga is azt hangoztatta, hogy egységben született döntés a szankciókról. Mi is beszámoltunk róla, miszerint Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárnak már a hét elején el kellett oszlatnia a balliberális lapokban terjedő álhíreket, hogy Magyarország vétózza a Moszkva elleni uniós fellépést. Ami Tuskot illeti, az ukrán háború megoldása érdekében a héten az Európai Néppárt tagpártjainak virtuális találkozóját hívta össze.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/PAP/Grzegorz Michalowski

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.