Pesti Srácok

Orbán Balázs az ellenzéknek: álhírgyártás helyett szavazzák meg a rendkívüli jogrend bevezetését

null

Orbán Balázs szerint most az ellenzék javíthat, ha nem a saját politikai hasznát keresi. Arató Gergely DK-s képviselő a parlament mai, rendkívüli ülésén napirend előtti felszólalásában azt hangoztatta, kiderült, hogy hova vezetett a kormány féléves felelőtlen politikája – írja a Magyar Nemzet.

Önök azt hazudták az embereknek, hogy minden a legnagyobb rendben van, majd egyik pillanatról a másikra kihúzzák a magyar gazdaság csatlakozóját a konnektorból – mondta. A DK képviselője felszólalásában azt hajtogatta,a kormány nem csinált semmit fél évig. Arató Gergely állítása szerint a kormány elvesztette az irányítást a járvány fölött, és elvesztette a harcot a gazdasági válsággal szemben is. Önök elvesztették az irányítást a saját józan gondolkodásuk felett – kezdte válaszát Orbán Balázs. Az egyik mondatban ön ellenezte a szigorító intézkedéseket, a másikban támadta. Az egyik mondatban egyetértően nyilatkozott korábbi intézkedésekről, a másikban támadta ugyanazokat – mondta Orbán Balázs. Az államtitkár felelevenítette, amikor Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára azt mondta, Magyarországon tíz tesztből nyolcért fizetni kell. Ez egész egyszerűen nem volt igaz – hangsúlyozta Dömötör Csaba, és Arató Gergelynek azt mondta,

Orbán Balázs hangsúlyozta, Európában az elsők között volt a magyar kormány, amely felismerte a járvány komolyságát. Az operatív törzs korai felállítása, és az első hullámban hozott védekezési intézkedések korai bevezetése is ezt bizonyítják. Az államtitkár emlékeztetett, az ellenzék ezek közül az intézkedések közül egyet sem támogatott. Hozzátette, a nyáron a kormány folyamatosan arról beszélt, hogy fel kell készülni a második hullámra. Az ellenzék viszont inkább támadta az eszközbeszerzéseket. Egyszer az volt a gond, hogy nem szereztünk be elég lélegeztetőgépet, aztán az, hogy túl sok lélegeztetőgép van – mondta. Orbán Balázs aláhúzta, szakemberekkel való folyamatos konzultációik alapján úgy látják, hogy most van újra szükség szigorúbb intézkedésekre. Az államtitkár szerint az ellenzéknek most lehetősége van arra, hogy javítson és ne a saját politikai hasznát keresse.

PestiSracok facebook image

– zárta beszédét Orbán Balázs.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.