Pesti Srácok

Gyurcsányék már nem is díszítenek, szerintük Nyugaton MINDEN jó, hazánkban MINDEN rossz (Karanténvlog)

A PestiSracok.hu stábja ismét Tusnádfürdőre látogatott, ahol a szokásos csodálatos hangulat fogadta csapatunkat, ahol valóban együtt dobbant minden magyar szíve. A Karantén igyekezett ott tartózkodásunk legérdekesebb pillanatait összefoglalni megmutatni nektek. Sajnos ezt követően el kell, hogy rontsuk a kedveteket, hiszen a DK-s Rónai Sándor böfögi tovább a gyurcsányista hazugságokat, most már díszítés nélkül, hiszen mindig van lejjebb. Ez azt jelenti, hogy most már árnyalatok sincsenek a demagóg szólamokban, egyszerűen kijelentik, hogy Nyugaton MINDEN jó, hazánkban pedig MINDEN rossz. Ilyen egyszerű ez. Ami pikánssá teszi ezt a szánalmas bohóctanfolyamot, hogy a DK saját magát ajánlja "rendteremtőként" hazánknak, de ezt egyszer már megtapasztaltuk, és köszönjük, nem kérünk belőle. Pikó András is megjelenik a Karanténban, aki nagy büszkén és vastag bőrrel az arcán, mosolyogva gurgulázta, hogy mekkora fejlődésen esett át Budapest, ehhez azonban a Karanténnak is volt néhány keresetlen szava, kicsit kitértünk Pikó józsefvárosi ámokfutására is, végül a Fradi szégyenteljes vereségéről is ejtettünk pár szót. Tartsatok most is velünk és iratkozzatok föl a csatornánkra!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.