rémuralom
Gyurcsányék már nem is díszítenek, szerintük Nyugaton MINDEN jó, hazánkban MINDEN rossz (Karanténvlog)
A PestiSracok.hu stábja ismét Tusnádfürdőre látogatott, ahol a szokásos csodálatos hangulat fogadta csapatunkat, ahol valóban együtt dobbant minden magyar szíve. A Karantén igyekezett ott tartózkodásunk legérdekesebb pillanatait összefoglalni megmutatni nektek. Sajnos ezt követően el kell, hogy rontsuk a kedveteket, hiszen a DK-s Rónai Sándor böfögi tovább a gyurcsányista hazugságokat, most már díszítés nélkül, hiszen mindig van lejjebb. Ez azt jelenti, hogy most már árnyalatok sincsenek a demagóg szólamokban, egyszerűen kijelentik, hogy Nyugaton MINDEN jó, hazánkban pedig MINDEN rossz. Ilyen egyszerű ez. Ami pikánssá teszi ezt a szánalmas bohóctanfolyamot, hogy a DK saját magát ajánlja "rendteremtőként" hazánknak, de ezt egyszer már megtapasztaltuk, és köszönjük, nem kérünk belőle. Pikó András is megjelenik a Karanténban, aki nagy büszkén és vastag bőrrel az arcán, mosolyogva gurgulázta, hogy mekkora fejlődésen esett át Budapest, ehhez azonban a Karanténnak is volt néhány keresetlen szava, kicsit kitértünk Pikó józsefvárosi ámokfutására is, végül a Fradi szégyenteljes vereségéről is ejtettünk pár szót. Tartsatok most is velünk és iratkozzatok föl a csatornánkra! Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.