Pesti Srácok

A DK üdvöskéje, Rónai Sándor durván provokálta az M1 riporterét, nem tudta, hogy forog a kamera (Videó!)

Fél órán belül két botrányt is okozott a DK-s Rónai Sándor – írta a Magyar Nemzet. A portál beszámolt róla, hogy a politikus elsőként burkoltan pedofíliával vádolta meg az M1 riporterét, Császár Attilát. Arról faggatta az újságírót, hogy szokott-e gyerekek nadrágjában turkálni.

A riporter azonnal kikérte magának és azt követelte, hogy a politikus vonja vissza szavait. Ezt Rónai azonban nem tette meg többszöri felszólítás ellenére sem. Alig félórával később pedig újra provokálni kezdte az újságírót. A DK-s politikus csak azzal nem számolt, hogy a Magyar Nemzet kamerája felvette a történteket. A felvételen hallható, amint Rónai egymás után többször is azt kérdezi Császár Attilától:

Mivel a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője úgy gondolhatta, hogy senki nem rögzítette a felvételt, magyarázkodásba kezdett, és megpróbálta letagadni a letagadhatatlant – írta a Magyar Nemzet.

PestiSracok facebook image

A PestiSrácok.hu szerkesztősége határozottan visszautasítja, hogy munkájukat végző újságírókat büntetlenül vegzálhassanak Magyarországon. Kiállunk Császár Attila mellett és követeljük Rónai Sándortól, hogy kérjen bocsánatot kollégánktól!

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.