Pesti Srácok

Áder: Az Európai Unió hitelessége múlik a bővítési folyamat felgyorsításán

Áder: Az Európai Unió hitelessége múlik a bővítési folyamat felgyorsításán

Az Európai Unió hitelessége múlik azon, hogy sikerül-e a jövőben a bővítési folyamatot felgyorsítani – mondta Áder János köztársasági elnök, miután Rómában hivatalos megbeszélést folytatott Sergio Matterella olasz államfővel péntek délután. A megbeszélésen napirenden szerepelt az Európai Unió következő hétéves költségvetése, és a migráció is.

Áder János a közmédiának nyilatkozva felidézte, hogy régóta terítéken van az Európai Uniónak a nyugat-balkáni országokkal történő bővítése.

– mutatott rá az államfő. Hozzátette: Észak-Macedóniával és Albániával még az idén el kellene kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat; ebben egyetértés volt az olasz államfővel. A köztársasági elnök szerint alapvetően az Európai Unió hitelessége múlik azon, hogy hosszú idő és sok-sok halogatás után a bővítési folyamatot sikerül-e felgyorsítani. Áder János reményét fejezte ki, hogy Várhelyi Olivér magyar uniós biztosnak döntő szerepe lesz ebben, és segíteni tudja a folyamatot. Az államfő elmondta: a tárgyaláson témaként szerepelt az unió elkövetkező költségvetési időszaka. Teljes egyetértés mutatkozott, hogy az agrártámogatások mostani rendszerét fenn kell tartani, ahogy a kohéziós forrásokat is biztosítani kell a következő hétéves költségvetési ciklusban – közölte. Kitért a klímavállalások és a 2050-es klímacélok finanszírozására is. Mint elmondta, Mattarella elnök egyetértett azzal a megközelítéssel, miszerint elfogadhatatlan, hogy azok az országok, akik korábbi vállalásaikat nem teljesítették, most támogatásban részesüljenek, míg azok, akik ezt megtették, kimaradjanak a támogatási lehetőségből.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta a magyar államfő. Ha ehhez plusz forrásra van szükség, azaz a tagországoknak növelniük kellene a befizetéseket az unió sikeres klímapolitikája érdekében, akkor erre Olaszország készen áll, és Magyarországnak is így kell tennie. Vannak még országok, akiket erről meg kell győzni, de Áder János reményét fejezte ki, hogy sikerül kompromisszumos megoldást találni, és többletforrást biztosítani. A találkozón áttekintették a migráció kérdéskörét is.

– mondta Áder János.

– jelentette ki a magyar államfő. Áder János rámutatott: elsősorban helyben, és azon államoknak kell segíteni, amelyek kibocsátó országként jelennek meg.

– mondta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?