Pesti Srácok

Adókedvezményt igényelhetnek a krónikus betegek

null

Csaknem 100 ezer forint adókedvezményt kaphatnak idén a krónikus betegségekben szenvedők. Kormányrendelet sorol fel 18 betegségcsoportban mintegy 700 betegséget, amelyek igazolt megléte esetén a betegek a minimálbér 5 százalékának megfelelő összeget vehetnek igénybe havonta. Az adójóváírás önellenőrzéssel öt évig visszamenőleg is érvényesíthető - hívta fel a figyelmet Bajusz Dániel ügyvéd az M1 aktuális csatornán vasárnap.


A szakértő elmondta: kormányrendelet sorol fel 18 betegségcsoportban mintegy 700 betegséget, amelyek igazolt megléte esetén a betegek a minimálbér 5 százalékának megfelelő összeget vehetnek igénybe havonta; idén ez 8050 forint, éves szinten 96 600 forint.
Célszerű a munkáltatónál nyilatkozni a betegség meglétéről, akkor az adóelőleg megállapításánál figyelembe veszik a havi összeget, és nem kell az év végén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elkészített adóbevallás-tervezetet módosítani - jelezte.
Bajusz Dániel kiemelte, hogy a személyi jövedelemadóról szóló törvényben régóta benne van ez a lehetőség, de az adójóváírás önellenőrzéssel öt évig visszamenőleg is érvényesíthető, ha valaki nem tudott róla, vagy a betegsége újonnan került a listára.
A kormányrendelet értelmezésében segítséget adhatnak az érintetteknek a háziorvosi rendeléseken vagy szakrendeléseken, de sok munkáltatónál a könyvelési-bérszámfejtési osztályon dolgozók is tudnak információt adni - tette hozzá.

Forrás:MTI/fotó:MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.