Pesti Srácok

Ausztria nem engedi be az Olaszországból induló vonatokat

null

Az osztrák hatóságok vasárnap felfüggesztették a vasúti átkelést az Olaszországgal közös határon, miután a Velencéből induló, Münchenbe tartó nemzetközi járaton két utasnál a fertőzés tüneteit állapították meg az új koronavírussal.

Karl Nehammer osztrák belügyminiszter az ORF állami rádió szerint bejelentette: az Eurocity 86-os járat részét képező olaszországi vonatot vasárnap este még a határ olaszországi oldalán állították meg, miután két női utasnál a fertőzés jelei mutatkoztak. A szerelvény mintegy háromszáz utassal vesztegel a határon,ők a hírek szerint szabadon mozoghatnak olasz területen.

A hírügynökségi jelentések szerint maga az olasz vasúti társaság tájékoztatta a megbetegedés tüneteiről az osztrák államvasutakat (ÖBB), amely internetes honlapján azt írta, hogy a Brenner-hágó jelenleg zárva van a vasúti forgalom előtt.

PestiSracok facebook image

Ausztria legdélibb tartományának, Karintiának a helyi vezetése a nap folyamán korábban azt javasolta a lakosoknak, hogy ne utazzanak a két észak-olasz tartományba, Lombardiába és Venetóba, ahol vasárnaptól az olasz hatóságok rendkívüli korlátozó intézkedéseket vezettek be a járvány terjedése miatt

Az olasz fegyveres erők katonái ellenőrzik a vasárnaptól kéthetes vesztegzár alá helyezett észak-olaszországi önkormányzatokból kivezető utakat, az érintett térségben leállították a vasúti és a helyi tömegközlekedést, valamint kaszárnyákat készítettek elő, ahol a fertőzés esetleges terjedésével további embereket tudnak karanténba helyezni.

Lombardiában vasárnap egy újabb koronavírusos beteg vesztette életét, aki súlyos rákbetegségben szenvedett, ezzel háromra emelkedett az olasz halálos áldozatok száma. E tartományban 90-re emelkedett az új koronavírus fertőzöttjeinek száma, az itt azonosított újabb fertőzöttekkel országosan 130 fölé emelkedett a koronavírusos esetek száma. A fertőzés másik gócpontjában, Veneto tartományban a korábbi 17-ről már 24-re nőtt a betegek száma, Emilia Romagnában 9, Piemontéban 6, Lazióban 2 fertőzött van.

Forrás: Origo; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Andrea Fasani

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.