Pesti Srácok

Balog Zoltán: vége van annak a kilenc kegyelmi évnek, amikor mindig mi nyertünk

null

Terjedelmes interjút készített az Index Balog Zoltánnal, amelyben a miniszterelnöki biztos kemény üzenetet is megfogalmazott a jobboldali politikai közösség számára. Egyebek mellett arról is beszélt, hogy nem akarja minősíteni azt, hogy "milyen volt a kampánystáb és néhány miniszter valóságérzékelése" az októberi választásokat megelőzően. Szavai szerint, az októberi önkormányzati választási eredményért felelősek azok a fideszes politikusok is, akik hatalmi arroganciából úgy gondolják, hogy nekik már ezzel nem kell foglalkozni, mert nem érzékelték, hogy "vége van annak a kilenc kegyelmi évnek, amikor mindig mi nyertünk. " Balog szerint ugyanis" fel kell ébredni."

Roma-ügy, szegregáció, kereszténység, politikai közösség, na és a Karácsony Gergellyel készített köztelevíziós interjú is terítéken volt abban a beszélgetésben, amelyet az Index készített Balog Zoltán miniszterelnöki biztossal. Ebből megtudhattuk, hogy a politikus egyetért azzal, hogy kerüljön le a képmutató keresztény propaganda a napirendről, és véleménye szerint, a migrációs kampányok során nem mindig sikerült tiszteletben tartani a migránsok emberi méltóságát. Elárulta azt is, hogy a miniszterelnök a valóságot alternatív csatornákon is megtudja, és szembe tudja állítani a minisztériumi jelentésekkel. De beszélt arról is, miért nem tudta végignézni a köztévé Karácsony-interjúját. Kérdésre válaszolva pedig arról is beszélt, hogy

A politikus szerint

PestiSracok facebook image

Az interjú végén pedig arról beszélt, hogy hisz „a szeretet és összefogás erejében”, még akkor is, "ha nem is biztos, hogy ezzel választást lehet nyerni."

A teljes interjút elolvashatja az Index oldalán.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.