Pesti Srácok

Ha Amerikába jössz, Boeinget vásárolsz – Washington megemeli a konkurens Airbus repülőgépek büntetővámját

null

Washington március 18-ával 10-ről 15 százalékra emeli az európai Airbus repülőgépeket sújtó büntetővámot – jelentette be az amerikai kereskedelmi főtárgyaló, Robert Lighthizer hivatala (USTR) pénteken este.

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tavaly december elején törvényellenesnek minősítette az Airbus szubvencióját, és úgy döntött, hogy mivel az Európai Unió nem vetett véget a tisztességtelen támogatásnak, az Egyesült Államoknak joga van az elszenvedett károk mértékében, 7,5 milliárd dollár értékben vámemelésekkel visszavágni. Tavaly októberben – az Airbusnak nyújtott versenyellenes támogatásra válaszként – Washington már bejelentette, hogy büntetővámokkal sújt egyes európai termékeket is, köztük bort, sajtot, kávét, olívaolajat, konyhai eszközöket. Ezekre a termékekre az amerikai kormány 25 százalékos büntetővámot vetett ki. A péntek esti bejelentés szerint azonban ennek mértékét nem növeli tovább. Sőt, néhány apróbb változtatást is végrehajtott: a megvámolandó termékek listájáról levette például a szilvalevet.

A döntéssel 15 éve húzódó vita szélesedett tovább Brüsszel és az Airbus, valamint Washington és a Boeing repülőgépgyár között. A Kereskedelmi Világszervezet egyébként hasonló értelmű döntést hozott az Airbus riválisa, a Boeing ellen is, az Európai Unió javára, csakhogy Brüsszelnek még nem adta meg az engedélyt a vámok kivetésére.

Péntek éjjel közzétett nyilatkozatában az Airbus vezetősége közölte: az amerikai döntés megnehezíti a szubvenciókról folytatandó tárgyalásokra irányuló erőfeszítéseket, egyben kárt okoz az amerikai légitársaságoknak is, amelyeknek máris több Airbus-gyártmányú repülőgépekre lenne szükségük. A Boeing szóvivője szintén péntek éjjel kiadott nyilatkozatában leszögezte: reméli, az Airbus tartja magát a törvényi kötelezettségeihez, és felhagy a törvénytelen szubvenciókkal. Ugyanakkor bejelentette, hogy a Boeing tárgyalásokat folytat az amerikai kormányzat illetékeseivel arról, hogyan feleljen meg maga is a WTO szabályainak.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Máté Attila

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.