Pesti Srácok

Jól gazdálkodik vagyonával az állam

Jól gazdálkodik vagyonával az állam

Jelentős mértékben, 2018 végéig 6093 milliárd forinttal nőtt az állami vagyon, az adósságállomány pedig évről-évre kisebb. A teljes állami vagyon 62 százaléka ingatlantulajdonban van, 21 százaléka különböző cégekben tulajdonként, illetve különböző eszközök, gépek is a vagyon részét alkotják, áll a Magyar Nemzet beszámolójában.

A lap beszámolt arról, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában részletezte: a gyarapodáshoz a jelentős állami beruházások és fejlesztések is hozzájárultak, illetve fontos stratégiai vagyonelemek, mint például a Mol is visszakerült az államhoz. Mint mondta, a magyar gazdaságpolitikáról folyamatos a vita, ám azok a hangok már kezdenek elhalkulni, amelyek arról szóltak, hogy csak az uniós források növelik a gazdaságot.

– fogalmazott.

PestiSracok facebook image

A pénzügyminiszter kiemelte, hogy olyan gazdaságpolitikai mixet kell kialakítani, amellyel egyszerre lehet az államadósságot csökkenteni, a fontos beruházásokat megvalósítani, és az adócsökkentésekkel javítani a versenyképességet a jövőben.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó:MTI/TASR/Martin Baumann

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.