Pesti Srácok

Jövőre már egyszer sem használható az egyszer használatos műanyag

null

A kormányzat klíma- és természetvédelmi akcióterve alapján betiltják az egyszer használatos műanyagok forgalmazását, megvédik a hazai folyókat a külföldről ide érkező hulladékoktól és felszámolják az illegális hulladéklerakókat. Nyolc pontból áll a Klíma- és természetvédelmi akcióterv, amelynek intézkedései megfelelnek a klímapolitika három elvárásának, miszerint hozzájárulnak a károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez, alkalmazkodást jelentenek az éghajlatváltozáshoz, valamint szerepük van a szemléletformálásban – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerdán, sajtótájékoztatón, Budapesten.

A tárcavezető ismertette, hogy az akcióterv szerint július 1-jével megkezdik az illegális hulladéklerakók felszámolását, és ugyanezzel a dátummal létrehozzák a Hulladékgazdálkodási Hatóságot. Az új hatóság feladata lesz a hulladék-gazdálkodási ágazat ellenőrzése, az illegális hulladéklerakók felkutatása és büntetése, illetve az ingatlantulajdonosok kényszerítése – együttműködésben az önkormányzatokkal – a hulladék eltávolítására. Emellett betiltják az egyszer használatos műanyagok forgalmazását, megvédik a hazai folyókat a külföldről ide érkező hulladékoktól. Elvárják a multinacionális cégektől, hogy környezetbarát technológiákat alkalmazzanak, a következő 10 évben meghatszorozzák a naperőművek kapacitását, továbbá támogatják az olcsó elektromos autók megjelenését és használatát. Bevezetik a Zöld Államkötvényt, és minden újszülött után 10 fát ültetnek – sorolta a miniszter.

Palkovics László részletezte, hogy jövőre betiltják az egyszer használatos műanyagok forgalmazását, és minden szükséges intézkedést megtesznek azért, hogy a tömegesen előforduló, egyszer használatos termékeket más, könnyen újrahasználható, újrahasznosítható termékek váltsák fel. Támogatják a vállalkozásokat az ilyen termékek fejlesztésére, gyártására. Lehetővé teszik az üveg- és műanyag palackok, valamint a fémdobozok visszaváltását; az újrafelhasználásra nem alkalmas hulladékot energiává alakítják át, hogy azt a magyar családok, magyar vállalkozások használhassák fel.

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás során kiemelt figyelmet fordítanak a hazai vizek védelmére – mondta a miniszter, aki szerint nem engedhető meg, hogy a külföldről származó, folyókon keresztül ide érkező, felelőtlen környezethasználatból származó hulladék tovább károsítsa a természeti, nemzeti értékeket, folyókat, vizeket és azok élővilágát. 2021-ig 150 ezer hektárnyi védett természeti területen gondoskodnak az élőhelyek helyreállításáról és a megőrzés feltételeinek megteremtéséről.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Közölte: szigorúan fellépnek a multinacionális cégekkel szemben, hogy környezetbarát technológiákat alkalmazzanak. A magyar kis- és középvállalkozások (kkv) megújuló energiatermelését 32 milliárd forinttal támogatják. Környezetbaráttá alakítják a Mátrai Erőművet, annak lignites egységeit fokozatosan kivezetik, 2025-öt követően a széntüzelés leáll. A lignittüzelés fokozatos megszüntetésével párhuzamosan fejlesztik a földgáz alapú, illetve az olyan korszerű technológiákat, mint a napelemes áramtermelés, a villamosenergia-tárolás, illetve az erőmű hulladékégető kapacitásának növelése. Az akcióterv szerint 10 év alatt hatszorosára növelik a napenergia-termelő kapacitást Magyarországon. A háztartások napelemes áramtermelését kedvezményes hitellel és a nettó elszámolás rendszerével támogatják. 2022-ig 3 ezer, 2030-ig legalább 6 ezer megawatt napenergia-termelő kapacitás üzembe állítását ösztönzik, kiemelten az egyéni fogyasztóknál, valamint a nagyméretű, erőművi energiatermelés területén. Palkovics László hangsúlyozta, hogy 2030-ra az országban előállított energia 90 százalékban széndioxid-mentes lesz. A magyar energiastratégia alapja, hogy az áramellátás jelentős hányadát elsősorban atomenergia és napenergia biztosítsa. A magyar háztartásokat segítik, hogy saját maguk dönthessenek az energiafogyasztásuk mértékéről és időzítéséről. 2030-ig legalább 1 millió okos fogyasztásmérőt telepítenek.

Az akcióterv kiterjed a közlekedésre is: megreformálják az elektromobilitás ösztönzési rendszerét, nagyobb támogatását. Megteremtik annak lehetőségét, hogy a kis és olcsó autók nagyobb támogatást kapjanak. A megfelelő szolgáltatások kiépítése érdekében minden új építésű társas- és irodaházban lehetőség lesz az elektromos autók töltésére. Emellett támogatják az alacsony és nulla kibocsátású járművek beszerzését a közösségi közlekedésben. Elindítják a Zöld busz programot, és megkezdték a klímavédelmet szolgáló zöld kötvény kibocsátásának előkészítését.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára megjegyezte, hogy a kibocsátási szint további csökkentése mellett kiemelt törekvés az energiabiztonság, a klímavédelem és a gazdaságfejlesztési céloknak az egymást erősítő összehangolása és a teremtett környezet megóvása, amelyet az akciótervben foglalt konkrét intézkedések segítenek elő.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.