Pesti Srácok

Karácsony CT-programja politikai blöff

Karácsony CT-programja politikai blöff

Mind a szuperkórházak szükségességét, mind a kerületenkénti CT-berendezések feleslegességét kezdik belátni ellenzéki oldalon is. A kormánytól a fővárosnak jutott tízmilliárd forint elosztásában a képdiagnosztikai eszközökre nem kellene jelentős összeg, hiszen már most sem hosszúak a várólisták, és a főváros 1,75 milliós lakosságából 1,2 millió olyan kerületben lakik, ahol több CT is van – írja a Magyar Nemzet.

Már az ellenzéki oldalon is belátják, hogy teljesen felesleges minden kerületbe CT-készüléket venni, bár Karácsony Gergely kitart amellett, hogy szükség lenne rá. A főpolgármester a fővárosnak ötvenmilliárd forintot kért egészségfejlesztésre a kormánytól a következő öt évre, ám az első részlet elosztása is mutatja, hogy Karácsony szakmailag megalapozatlan döntéseket hoz. Az első tízmilliárd forintos kormányzati forrásból kétmilliárd forintot CT- és MR-készülékek vásárlására akar fordítani. Budapest betegellátásában azonban nem a CT-hiány a legégetőbb – amire a 444.hu is figyelmeztet egy tegnapi cikkében. Mint írták, a Péterfy kórházban működő szolgáltató azzal erősítette meg ezt, hogy két héten belül bármely beutalt beteget megvizsgálnak, vagyis eleve nincs hosszú várakozási idő. A Magyar Nemzet összeállítása szerint összesen 43 CT-berendezés működik ma Budapesten, tehát majdnem minden kerületre két eszköz jut. A Radiológia.hu szakportál arra mutat rá: az elmúlt évtizedben a CT- és MR-berendezések száma megduplázódott. Zöldi Péter közgazdász, egészségügyi menedzser arról ír: nem a CT-berendezések száma, sokkal inkább az elvégzett vizsgálatok mennyisége határozza meg egy egészségügyi rendszer teljesítményét.

– közli a szakember. Kifejti: a fővárosban elérhető 43 CT-berendezés azt jelenti, hogy az 1,75 millió lakosból 1,2 millió olyan kerületben lakik, ahol van CT, 550 ezer pedig olyanban, ahol nincs, ám az ő ellátásuk sem jelent problémát. Még a 444.hu azt is írta: teljesen felesleges lenne a most kapott támogatásból plusz CT- és MR-készülékeket venni, és azokat egy-egy önkormányzathoz telepíteni. Sokkal értelmesebb és költséghatékonyabb ezeket a készülékeket egy diagnosztikai központba szervezni, ami akár négy-öt kerületet is felölelhet, így megosztva négy-öt kerület között a funkciókat. Hozzátették: ezzel kevesebb szakemberre lenne szükség, miközben a betegellátás színvonala jelentősen emelkedhetne. Ugyanezt szolgálnák a budapesti szuperkórházak is, amelyek képesek lefedni az ellátás teljes spektrumát. Ismert: ezt a kormány 2017 óta, a teljes fővárosi egészségügyi ellátást megújító Egészséges Budapest program elindulása óta zászlajára tűzte.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Komka Péter

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.